A Császár új ruhája

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.07.05. 00:19
Címkék
Impozáns látványtervek készültek a Császár-Komjádi uszoda felújítására. Az első, tapogatózó felmérések és becslések alapján a 2008-as olimpia után lehetne renoválni, illetve újjáépíteni a sportközpontot, hozzávetőleg 2.5-4 milliárd forintért.

Dala Tamás, a Nemzeti Sportuszodák igazgatója kezdeményezésére megtették az első lépést a tavaly harmincéves Császár-Komjádi uszoda felújítása érdekében. Az OTP Ingatlan Zrt. (amelynek vezetője, Szabó János tervezte annak idején a létesítményt) megbízásából a Laterna Építész Iroda készített állapotvizsgálatot az egyre öregedő sportcentrumról, és tett átalakítási, felújítási javaslatot, amelyet – mintegy gondolatébresztőként – eljuttatnak az illetékes hivataloknak.

A terv részletesen kitér az uszoda burkolatának, nyílászáróinak, szigetelésének jelentős elöregedésére, sérülésére. Azonban a legfontosabb feladatnak – gépészeti korszerűsítés mellett – a fedett 50 méteres medence, az ahhoz tartozó lelátó, a kiszolgálóhelyiségek, illetve a tetőszerkezet felújítását, cseréjét tartja. Az iroda szerint aggályos lenne a dongatető felújítása, amelyről néhány hónapja takarólemezek szakadtak le, és hullottak a medencébe, ezért a viszszabontására tesz javaslatot. A megoldást újfajta tetőszerkezet kialakításában látja, mert a jelenlegi nem nyújt megoldást a hőtechnikai problémákra, és a nézőtér szükséges bővítését sem teszi lehetővé előnytelen formája miatt. A tervezett új tető sem zárná be az uszodát, ugyanis a medence feletti rész nyitható lenne, emellett lehetővé tenné a jelenlegi 1500 befogadóképességű nézőtér 2000–2500asra bővítését, valamint a nézők elkülönítését a medencetértől, ami jelenleg szintén nincs megoldva. Emlékezzünk csak a 2005ös Vasas–Eger vízilabda-bajnoki elődöntőre, amelyen egy egri néző a vízbe lökte Marjay Zsolt játékvezetőt. A lelátó alatt helyet kapnának eddig hiányzó helyiségek, a kávézó, a versenyzői öltöző, a médiaközpont, illetve a medencetér is sokkal tágasabb lenne.

A javaslat – tájékoztató jelleggel – 2.5-4 milliárd forint körüli összeggel számol. A felkészülés miatt a felújításra legkorábban a pekingi olimpiai után kerülhet sor, pedig már most égetően szükség lenne rá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik