Interneten a két fiatal

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2007.07.02. 23:20
Címkék

Kemény tréninggel indult a hét Németh Krisztián és Simon András számára a melwoodi edzőközpontban. A két fiatal számára annyiban különbözött a hétfői tréning a korábbiaktól, hogy ezúttal nem délelőtt, hanem délután kellett edzésre jelentkezniük. Németh Krisztián és Simon András számára így ismét a pihenésé volt a főszerep, hiszen a két fiatal megfogadta Gera Zoltán tanácsát, a West Bromwich légiósa a Liverpoolba indulás előtt azt javasolta nekik, hogy az első évben szinte minden szabadidejüket a pihenésnek szenteljék.

Eldőlt, hogy a két magyar futballistának a melwoodi edzőközpontba kell angol nyelvtanfolyamra járnia, bár korábban a városban tartották a nyelvórákat, a tanároknak bizony nemegyszer azért kellett felhívniuk a klub vezetőit, mert a játékosok „elfelejtettek” megjelenni. Ebből tanulva, az elmúlt évtől ismét Melwoodban tartják az angolórákat. Ami még érdekesség, hogy a Liverpool hivatalos honlapja hétfőn a Harry Kewellről szóló vezércikk alatt másodikként Németh Krisztián és Simon András szerződtetésével foglalkozik: a szerkesztők néhány sorban elemzik a két magyar fiatal szerződtetésének hátterét, sőt a két támadó részletes adatlapja is elkészült mostanra, akárcsak mondjuk Steven Gerrard neve mögött, úgy az övékénél is szinte minden érdekes adat megtalálható, a kötelező információk (születési hely, idő, testsúly, korábbi klubjai) mellett már ott virít a „Liverpool felnőttcsapatában lejátszott mérkőzések” rublika is, egyelőre természetesen üresen. Az adatlap Németh Krisztiánt támadónak mutatja be, aki a középpályán is hasznos lehet, míg Simon Andrást vérbeli csatárnak írja le a rövid elemzés.

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
6 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
7 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
9 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
11 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
15 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
21 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
44 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik