Kiléphetünk Európába

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.06.28. 00:25
Címkék

Tavaly egyetlen magyar férficsapat vállalta a nemzetközi megméretést, de utólag talán bánja is. Az Atomerőmű győzelem nélkül, hat vereséggel mondott búcsút a harmadik számú kontinentális sorozat, az Európa-kupa mezőnyének. Az idén a nemzetközi szövetség átszervezi versenyrendszerét, megszünteti egyik európai sorozatát. Ami biztosan marad – a krém, azaz az Euroliga és az ULEB-kupa. Az előbbiben a bevált 24 csapatos szisztémában, a második számú európai sorozatban azonban az eddigi 24 csapat helyett 54 indulhat. Egy szinttel lejjebb azonban támad némi üresedés, és erre felfigyeltek a közép-európai országok szövetségei. Szerdán Pozsonyban öt ország – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Ausztria és Szlovákia – képviselői találkoztak, és előkészítették a Közép-európai Liga őszi beindítását. Mind az öt érintett országban jelentős érdeklődés mutatkozik a néhányszor már kipróbált, de rendre kimúló verseny felélesztése iránt. Az érintettek egyaránt öt-öt csapatot szeretnének indítani, s ami örömteli, a magyar bajnokság első nyolc helyezettje jelezte, szívesen részt venne a ligában. Az Euroliga és az ULEB-kupa versenynapjaira sorsolnák a játéknapokat, előreláthatólag 16 csapat szerepelhetne – kérdés, melyik országból mennyi. „Három magyar klub biztosan indulhatna, de örülnék, ha négynek nyílna erre lehetősége. A négytagú csoportok küzdelmeit követően a legjobb nyolc között egyenes kieséses párharcból juthatnának tovább a csapatok a négyes döntőbe. Eddig mindig az utazási költségek jelentették a legnagyobb terheket, ez esetben ezek nem lennének horribilisek. A legtávolabb lévő lengyelek megígérték, hogy déli csapatokat neveznek” – mondta Sterbenz Tamás. Az MKOSZ főtitkára útban hazafelé a tanácskozásról arról is tájékoztatott, hogy a tárgyalások folytatására július 26-án, szintén Pozsonyban, az akkor kezdődő U17-es női világbajnokság nyitó napján kerül sor. Reményei szerint a már végleges mezőny ismeretében.

Legfrissebb hírek

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
28 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
32 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik