Előre akarnak lépni

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.06.27. 08:46
Címkék
Az élcsapatok közül a Domino kerete után a Szegedé is véglegessé vált. A bajnokságban a negyedik, a következő évben magasabbra vágyó együttesnél a távozók vannak többen, ám az érkezők erősebbek.

Évek óta a bajnoki döntő közelé ben tempózik a Szeged, ám az elmúlt három évben az elődöntő sikeres megvívása megoldhatatlannak bizonyult, így be kellett érnie egy harmadik és két negyedik hellyel.

Ezen szeretne változtatni a klub vezetősége, ezért négy új játékossal erősítette meg a 2007–2008-as bajnokságban szereplő együttes keretét. Igaz, öten – a kapus Barát Ferenc, a korábbi válogatott center Tóth László, a szerb center Milan Szamardzsics, a szerbiai szélső Mészáros István és a bekk Plézer János – távoznak is Szegedről, ám a búcsúzók névsora nem olyan veretes, mint az érkezőké. Ha a négy új ember a kívánalomnak megfelelően teljesít, Gyöngyösi András együttese is pályázhat a döntőbe jutásra.

A legnagyobb erősítés az olimpiai bajnok Varga Tamás szerződtetése. A védő az elmúlt két idényében szórta a gólokat, előbb 73 találattal az Újpest pólósaként lett gólkirály, legutóbb az olasz Chiavari légiósaként volt a bajnokság harmadik legeredményesebbje, az első ligában maradást osztályozón kiharcoló klub tagjaként 60 gólt szerzett. Ha Varga góljai kevésnek bizonyulnának Szegeden, besegíthet Weszelovszky László, aki a tavasszal még riválisa volt az olimpiai bajnok pólósnak, ám klubja, a Camogli elbukta a párharcot. A 2003-ban magyar gólkirály pólós Itáliában házi gólkirály volt, csapata azonban így is búcsúzott az első osztálytól.

Balatoni Máté és a szerb Milos Korolija is kulcsember lehet az új évadban. A BVSC-től igazolt balkezes szélső junior-vb-ezüstérmes volt, sőt korábban Kemény Dénes is felfigyelt az olasz Cataniában is légióskodó, még mindig csak 23 éves pólósra. Korolija képességeiről sokat elárul, szerepelt az idei melbourne-i vb-n negyedik szerb válogatottban, korábban junior Európa-bajnok volt, a múlt hét végén pedig az Euroliga négyes döntőjében pólózott. A kiváló felépítésű centerrel (197 centijéhez 115 kiló párosul) bizonyára minden bekknek rendkívül nehéz dolga lesz.

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
3 perce

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd feljött a huszonkettedik helyre, Gaál Zsóka a lányoknál maradt hetedik

Egyéb egyéni
24 perce

Budapesten és Miskolcon lesznek a kosárlabda kupadöntők

Kosárlabda
37 perce

A Juventus ellen állíthat be klubrekordot a Villarreal

Bajnokok Ligája
43 perce

Luís Enrique Pedriről: ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
45 perce

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt, információink szerint ők már szóba kerültek...

Labdarúgó NB I
51 perce

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szocsouban

Tenisz
53 perce
Ezek is érdekelhetik