Komoly futball, laza élet

Mondtak róla mást is, szintén nem túl hízelgőt, és azt sem egy névtelen senki, hanem Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere: „Filippo Inzaghi? Lesen született...”

Nos, akárhol is született – egyébként nem lesen, hanem Piacenzában... –, a jó öreg, ámbár kölyökképű „Pippo” a Liverpool elleni, május 23-i döntőben rúgott két góljával nemcsak kiharcolta a Milannak a Bajnokok Ligája-trófeát, hanem kiérdemelte a finálé legjobbjának járó különdíjat is. Ezzel tovább gyarapította önmaga már eddig is veretes eredménylistáját. Olyan játékos, akit legutóbb tíz éve ismertek el úgy istenigazából, amikor az Atalanta színeiben 33 bajnoki meccsen szerzett 24 találatával olasz gólkirály lett. Azonnal szerződtette a torinói sztárcsapat, a Juventus.

Pippo élete azóta egyetlen heroikus küzdelem a csapatba kerülésért – legyen szó a Juvéról, majd a Milanról vagy éppen az olasz válogatottról. Neki folyamatosan bizonyítania kell, akármennyi gólt is rúg vagy fejel, abból sohasem elég. Az Inzaghi-titok a Champions magazin szerkesztőinek figyelmét is felkeltette.

Azt mondják önről, páratlanul szisztematikusan építi fel az életét, szinte minden perce pontosan meg van szabva a napi rítusban. Ez a másfél évtizedes sikerszéria titka?

A meccs előtti napon mindig ugyanazt ebédelek: előételnek szárított marhasonkát, utána sült csirkemellet, végül kaszinótojást. Uzsonnára teát iszom, és a teába édes kekszet tunkolok, majd kora este biliárdozom egyet Cristian Brocchival. A mérkőzés napján tésztát fogyasztok ebédre, majd mielőtt felszállnék a csapatot a stadionba fuvarozó buszra, gyorsan végigtelefonálom a szüleimet és a legközelebbi barátaimat.

Mióta van ez így?

Tizenöt éve. Tudom, hogy kissé gyerekes dolog, de engem megnyugtat.

Furcsa ez a szentimentális rákészülés olyasvalakitől, aki a gyepen a megtestesült hatékonyság, a hűvös céltudatosság. Miért nem mosolyog a pályán?

Mert a futball túl komoly foglalatosság ahhoz, hogy lazára vegyem. Őrült szerelem ez, köztem és a futball között. Különben ahogy befejeződik a mérkőzés, átalakulok. Én leszek a legaranyosabb, legderűsebb fickó. A pályán azonban képtelen vagyok lazítani.

A statisztikáit is olyan komolyan veszi, mint magát a játékot?

Még komolyabban. Tudom, hogy egyetlen olasz sem szerzett nálam több gólt a Bajnokok Ligájában, negyvenkett ő n é l tartok, az összes európai kupában pedig ötvennyolcnál.

Már csak öttel vagyok lemaradva a rekorder Gerd Müllertől. Azt is számon tartom, hogy a Milanban huszonkilenc, a Juventusban huszonhét, a Parmában pedig két európai gólt szereztem. Alessandro Altobelli olasz rekordját 2002-ben javítottam meg, amikor mesterhármast rúgtam a Deportivónak.

Azt mondják önről, mindent feljegyez, mindent videóra rögzít.

Minden egyes mérkőzésem tévéfelvételét otthon rögzítem, s utána egyedül, a szobámban elemzem. Ha lassításban nézed a mozdulataidat, rájössz, hogy mindent lehetne még jobban csinálni. Az ellenfeleimről, a riválisok védőiről is statisztikát vezetek, videóról készülök fel belőlük. A részletek művésze vagyok. Ez a titkom.

Ha ilyen aprólékos, akkor nyilván a futballra is tudatosan készült.

Kölyökként kijártam a Piacenza meccseire, amit láttam a tévében, azt videóra rögzítettem, aztán magam is elkezdtem focizni.

Önt úgy tartják számon, mint a legkelendőbb agglegények egyikét. Tudatosan titkolja a magánéletét?

Abszolút. Nem véletlen, hogy nem Milánóban telepedtem le, hanem Gallaratéban, egy olyan elővárosban, amely ráadásul közel van az edzőpályánkhoz. Ott minden nyugalmas, nincsenek kísértések.

Az eddigiekből úgy tűnik, hogy az élvonalbeli futballnak vannak előnyei és vannak hátrányai is.

Hátrányai? Egyet mondjon! Nekem még nem sikerült találnom. Na jó, egyet találtam. A meccs előtti éjszakát álmatlanul töltöm el. Annyira szeretnék jól játszani másnap, hogy képtelen vagyok elaludni.

Amikor 2005 nyarán lábadozott a bokasérüléséből, mákszemnyi esélye sem volt, hogy bekerüljön a Milan csatársorába. Mi adott akkor erőt?

Én sohasem adom fel. Elmentem két hónapra Antwerpenbe egy specialistához, majd amikor szeptemberben visszajöttem a csapathoz, Andrij Sevcsenko, Alberto Gilardino és Christian Vieri előttem állt az erősorrendben. És októberben már benne voltam a kezdőben! Aztán rúgtam tizenkét bajnoki gólt, négyet a BL-ben, s Marcello Lippi nem tudott kihagyni a világbajnoki keretből. Ha valaki Ronaldónak vagy Kakának születik, nincs nehéz dolga. De az én példám bizonyítja, hogy feleakkora tehetséggel is célba érhet az ember, ha eléggé szorgalmas és kitartó.

Lehet, hogy fiatalos az arca, és sovány, mint egy agár, de azért augusztusban mégiscsak betölti a harmincnégyet.

Hát ez az! Fogalmam sincs, mennyi pénzt kerestem a profi futballal az utóbbi tizenöt évben, de az utolsó eurómat is odaadnám, ha újra húszéves lehetnék. És megint tizenöt év várna rám a futballban!