Képtelen volt bizonyítani

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2007.06.24. 23:11
Címkék
Vérzik a szíve a Ferencvárosért, de Takács Ákos nem bánta meg, hogy egy évvel ezelőtt az Üllői útról a dán első osztályú Vejle BK együtteséhez igazolt. Igaz, az ötszörös válogatott játékos mégis szívesen visszatérne az Üllői útra.

Jól érzi magát Dániában, mégis hazajönne. Mindene megvan: szép ház, nyugodt, kiegyensúlyozott élet, szerető család, biztos anyagi háttér – valamiért mégis visszahúzza a szíve Magyarországra. Takács Ákos egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyja a Ferencvárost, és aláír a Vejle BK együtteséhez. A jobblábas futballista a dán bajnokság végét követően az elmúlt néhány napot Budapesten töltötte, vasárnap viszont már visszautazott az északi országba, hiszen csapata néhány napon belül megkezdi a felkészülést a következő idényre. Takács Ákost szerződése még két évig köti a dán együtteshez. „Jól döntöttem, amikor elfogadtam a Vejle ajánlatát, hiszen az elmúlt egy évben valóban csak a futballra kellett koncentrálnom – mondta Takács Ákos. – Jól érzem magam a csapatnál, ám ha úgy adódna, szívesen hazatérnék Magyarországra. Annak idején százszor, sőt ezerszer átgondoltam, hogy elhagyjam-e a Ferencvárost, napokig őrlődtem, mit tegyek: menjek vagy maradjak. Talán a mostani helyzetben sem döntenék másként, és Dániába szerződnék, ám ha a Fradinál rendezettek lennének a körülmények, rögvest visszatérnék az Üllői útra.” Takács Ákos szerint szégyen, ami mostanában a Ferencváros körül zajlik. Az ötszörös válogatott játékos is azt hitte, hogy a Fradi visszajut az élvonalba, és mostanra rendeződik a klub anyagi helyzete, de nem így lett. A csupa szív labdarúgó titkon még reménykedik abban, hogy valami csoda folytán mégis az élvonalban indulhat korábbi csapata. Ezek álmok, de inkább nézzük a tényeket: a középpályás tavaly ősszel kiemelkedően játszott a dán élvonalban, ám az együtteshez időközben új edző, Ove Christensen érkezett, aki kihagyta Takács Ákost a kezdőcsapatból. „Tíz légiós volt a csapatnál, hetet-nyolcat rendszeresen kihagyott a keretből az új edző – mondta a 25 éves játékos. – Nem a teljesítmény alapján állította össze a csapatot. Később aztán valamelyest rendeződött a helyzet, az edzések viszont továbbra is rendkívül alacsony színvonalúak voltak. Úgy érzem, ha hosszú távon ennél az együttesnél maradok, nem tudok tovább fejlődni. Remélem, hogy már a most zajló átigazolási időszakban lehetőségem lesz csapatot váltani.”

Legfrissebb hírek

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
3 perce

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
13 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
15 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
17 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
19 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
23 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
29 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
52 perce
Ezek is érdekelhetik