Összeállt az új keret

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2007.06.21. 23:28
Címkék

Az Audi ETO változásairól adtak tájékoztatást a klub vezetői csütörtökön. Vanyus Attila elnök ismertette a keretet, Szörnyi Attila játékosügynök pedig bejelentette, hogy Tomori Zsuzsa (Vasas) két évre a Győré. Az ETO kapusai Pálinger Katalin, Herr Orsolya és Oguntoye Viktória, mezőnyjátékosai pedig Görbicz Anita, Aurelia Bradeanu, Simona Gogirla, Simona Spiridon, Ana Djokics, Vérten Orsolya, Hornyák Ágnes, Katarina Mraviková, Temes Bernadett, Tomori Zsuzsanna, Karnik Szabina, Szegedi Orsolya, Drávai Gyöngyi, Deáki Dóra és Szöllősi Patrícia. Távozott Juhász Gabriella (FTC), Kovacsicz Mónika (FTC), Stancuta Guiu (Vasas), Bódi Bernadett (Randers, dán), Bognár Barbara (Aalborg, dán), míg Radulovics Bojana befejezte. Róth Kálmán edzőt a jövőben Konkoly Csaba, az ifjúságiak eddigi edzője segíti, Bordásné Horváth Mariann a klub NB I B-s csapatának edzője lesz. Az új kapustréner Bakos István, de Hoffmann Beáta is kapusedző marad, és technikai vezetőként az utánpótláscsapatokat fogja össze. Az együttes július 4-én kezdi el a felkészülést.

Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
16 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
23 perce

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
25 perce

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
27 perce

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
36 perce

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
40 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik