Demjén dala megríkatta

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.06.20. 00:08
Címkék
Kilencesztendei szereplés után a napokban búcsúzott el dunaújvárosi társaitól és a vezetőktől a Viborgba tartó Császár Gábor. A 23 éves játékos a Dunaferrben lett képzett és elismert válogatott kézilabdázó.

Az újvárosi közönség egyik nagy kedvence, Császár Gábor a Dunaferrben végigjárta a ranglétrát: serdülőként, majd ifistaként is az év legjobbjává választották, ebben a klubban lett NB I-es játékos, és innen hívták meg a válogatottba is. A Vas megyei Kenyeriből származó fiatalember az idén újabb nagy fába vágta fejszéjét, külföldre szerződött, a nyáron csatlakozik a dán bajnok Viborghoz.

Sérülés miatt kihagyta a litvánok elleni Európabajnoki selejtezőt. Mi történt, és hogy van most?

Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a csapatban Kaunasban és Tiszaújvárosban – válaszolta Császár Gábor. – A svájciak elleni mérkőzésen egy lövés után a kezem nekicsapódott a védő medencecsontjának, és a hüvelykujjamban letörött egy csont. Teljesen erőtlen lett a kezem, szinte fogni sem tudtam vele. Be kellett gipszelni, öt hét múlva szedik ki belőle a rögzítő fémdrótokat. Öröm az ürömben, hogy a fiúk nélkülem is kivívták az Európabajnoki szereplést, valamint az is, hogy az új bajnokság kezdetére remélhetőleg teljesen rendbe jövök.

Az utolsó dunaújvárosi bajnokit követően fergeteges búcsúünnepséget rendeztek a tiszteletére.

Feledhetetlen élmény volt. Nagyon izgultam a PLER elleni utolsó meccs előtt, de szerencsére jól ment a játék, ami pedig a lefújás után történt, az örökre emlékezetes marad. Sokan eljöttek a szülőfalumból, ott voltak a testvéreim és többen a rokonságból is. Csapattársaimtól, a vezetőktől, a szurkolóktól, a sajtó képviselőitől, szóval mindenkitől sok jó szót kaptam, hatalmas szeretet áradt felém. Amikor pedig megjelent a színpadon nagy kedvencem, Demjén Rózsi, és nekem énekelt, engem köszöntött, bizony potyogtak a könynyeim. Már mindenki tudta, hogy ő, illetve a dala lesz a meglepetés, csak előttem tartották titokban.

A búcsú tehát szép lett, s hamarosan idulhat Viborgba. Meg tud már szólalni dánul?

Egyelőre az angolt erőltetem, mert kint majd dán–angol nyelvtanár segít. Az elején biztosan nehéz lesz, s egyre többet foglalkoztat, miként illeszekdem majd be, milyen lesz az ottani életem. Három szót már tudok dánul: köszönöm, egészségedre, sör...

Izgul, netán fél?

Nem félek, de nagyon készülök, mert óriási bennem a bizonyítási vágy.

Kapott tanácsokat kint játszó sportolóktól?

A Dunaferrből Bulath Anita tavaly szerződött Dániába, vele és a párjával, Horváth Tiborral nagyon sokat beszélgettem, s a hét végén ott voltam az esküvőjükön is. Csak pozitívumokat tudtak mondani, s biztattak, hogy vágjak bele a nagy kalandba. Nekem azért más lesz, hiszen egyedül indulok az ismeretlenbe. Bízom benne, hogy nem okozok csalódást, és később a magyar férfi játékosok közül is többen szerződnek majd Dániába.

Igaz, hogy a Viborg Újvárosban edzőtáborozik majd?

Korábban ez volt a terv, de a legfrissebb hírek szerint másként alakul a programunk.

A sportágat népszerűsítő mérkőzésen viszont pályára lép a Viborg a 2012-es olimpia helyszínén, Londonban.

Mégpedig éppen a Veszprém ellen augusztus huszonötödikén. Amikor először hallottam erről, azt hittem, tréfálnak velem. Úgy látszik, számomra már örök ellenfél lesz az MKB, de nagyon örülök, hogy a Crystal Palace-ban is találkozom a Dunaferr nagy riválisával.

A szövetségi kapitánnyal egyeztette már a továbbiakat?

Skaliczki Lászlóval jó viszonyban vagyok, dániai szerződésem aláírása előtt az ő véleményét is kikértem. Támogatta terveimet, jó választásnak tartja a Viborgot. Úgy néz ki, hogy irányítóként és kettes védőként is sok játéklehetőséget kapok a dán klubban, s ezt remélhetőleg a válogatottban is hasznosítani tudom. Skaliczki László azt mondta, rajtam múlik, szerepelhetek-e a nemzeti együttesben. Ha jól játszom, lesz helyem, s nem számít majd a nagyobb távolság.

Begipszelt kézzel miként telik a vakáció?

Most éppen a Velencei-tónál élvezzük a nyarat Sándor Ákos barátommal, bár nekem a gipsszel kicsit nehéz. Szerettem volna nagyobb kiruccanást is szervezni, de lehet, hogy sérülésem miatt ez elmarad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik