Benedek, Biros: viszlát!

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.06.20. 23:11
Címkék
Kiegyenesedni látszanak a kérdőjelek a bajnoki címet hat év után elveszítő DominoBHSE következő idénybeli keretével kapcsolatban. Távozik Biros Péter és Benedek Tibor, a balkezes klasszis a pletykák szerint Olaszországban folytathatja pályafutását.

Négy olimpiai és hét magyar bajnoki cím távozik az idei ezüstérmes Domino-BHSE-től: Biros Péter és Benedek Tibor lesz az, aki az olimpia előtti utolsó idényben már nem a korábban sorozatban hat bajnoki aranyérmet szerző, az idén a második helyen végző együttest erősíti. Biros Péter ügye az egyszerűbb, lapunk szerdai számában már beszélt róla, hogy valószínűleg távozik a Kőér utcából. Az Eger emlegetésére pedig annyit jegyzett meg, nem elképzelhetetlen, hogy Gerendás György csapatához igazol. Bár egyik oldal sem erősítette meg az információt, értesüléseink szerint biztosra vehető Biros egri szerződése. Benedek Tibor esetében azonban sokkal több a bizonytalanság. Ami végleges: a balkezes pólós elhagyja Kovács István együttesét. Az Újpestből négy bajnoki címmel távozó kétszeres olimpiai bajnok nyolcévnyi olaszországi – 1996tól a Romában, 2001-től a Pro Reccóban játszott – légióskodás után tért haza, és kötött hároméves szerződést a Dominóval. Ez a megállapodás július elsején jár le, Benedek pedig nem hosszabbít. Miközben Biros esetében szinte biztos az új klub, Benedek ügyében egyelőre csak találgatni lehet. A 397-szeres válogatott pólós hétfőig nem kíván nyilatkozni arról, hol folytathatja pályafutását.

Bár a magyar élcsapatok keretei sem véglegesek még, meglepő lenne, ha a kiváló játékos, az idei alapszakasz gólkirálya itthon maradna. Pletykák szerint a következő szezonban ismét Itáliában (értesüléseink szerint a Pro Reccóban) vízilabdázik az olasz útlevelet is kapó klasszis, aki így nem tartozna a limitált légióskontingensbe egykori csapatánál. Nemcsak távozói, hanem érkezői is vannak a Dominónak, amely két válogatott játékost szerződtetett: az átlövő Vindisch Ferencet a Ferencvárosból, valamint a bekk Gór-Nagy Miklóst az Egerből.

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza: kórházba került Katona Mátyás

Labdarúgó NB I
3 perce

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd feljött a huszonkettedik helyre, Gaál Zsóka a lányoknál maradt hetedik

Egyéb egyéni
24 perce

Budapesten és Miskolcon lesznek a kosárlabda kupadöntők

Kosárlabda
37 perce

A Juventus ellen állíthat be klubrekordot a Villarreal

Bajnokok Ligája
43 perce

Luís Enrique Pedriről: ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
45 perce

Kisvárda: Révész csak magyar trénerrel beszélt, információink szerint ők már szóba kerültek...

Labdarúgó NB I
51 perce

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
52 perce

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szocsouban

Tenisz
53 perce
Ezek is érdekelhetik