A hihetetlen fordulatok éve

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.06.18. 23:09
Címkék
Négy év kínlódás, keserves böjt után újból felkerült a korona a „királyi gárda” fejére: spanyol bajnok lett a Real Madrid. A fővárosi klub fennállásának harmincadik elsőségét ünnepelhette. Az örömittas fanatikusok százezrével vonultak ki vasárnap éjszaka a Cibeles térre, hogy kedvenceiket ünnepeljék, és közben azon tanakodjanak: marad-e a siker kovácsa, Fabio Capello edző?

Tíz percen múlott, hogy a zsúfolt Santiago Bernabéu Stadionban a nézők a székük alá készített fénylő papírdíszeket ne tépjék szét mérgükben. Az eredményjelzőn 1–1 állt, a győzelemhez és egyben a bajnoki címhez szükséges gól pedig csak nem akart megszületni.

A szurkolók kezükbe vették a zsebkendőjüket, hogy lefújáskor azt lengetve búcsúzzanak el a címharcot elbukó kedvenceiktől, aztán mégis az örömkönynyek felitatásához használták fel. Az előkészített „fényserlegek” sem váltak papírcafatokká, hiszen csodálatos látványparádé kellékei lettek (illetve maradtak) a bajnoki elsőség ünneplésekor sötétségbe boruló madridi stadionban. A fieszta a Cibeles téren folytatódott: több mint félmillióan ünnepelték hajnalig a bajnokcsapatot.

„Sokat szenvedtünk ebben az idényben, még most, a bajnokság utolsó szakaszában is” – tartott gyors évértékelést Guti az önfeledt ünneplésen. Mint ebben a szezonban oly sokszor, a Mallorca ellen sem a szép és látványos futball vezette (végső) sikerre a madridiakat.

Ezt már megszokhattuk. De akkor mi? A szerencse?

„Hogy az utolsó pillanatokban tudtunk többször is eredményesek lenni, nem szerencse, inkább akarat kérdése!” – szögezte le Fabio Capello, aki bebizonyította a kétkedőknek, méltó a Real kispadjához. Ezt a bajnoki címet talán senki sem akarta annyira, mint ő, aki sokáig közutálatnak örvendett Madridban.

Fabio Capello hétfőn töltötte be 61. életévét, a sajtó munkatársai a születésnapi torta mellett mégsem a siker receptjéről faggatták, inkább a jövőjével kapcsolatban nyaggatták.

Mert ugye az az elsőség ellenére sem biztos…

„Kérdezzék meg a klub elnökét, Ramón Calderónt, hogy elége ez az egy bajnoki cím, vagy netán újabbakat is kér” – ironizált a mester, jelezve, nem tőle függ, hogy lesz-e folytatás.

Hiszen ott van a német tréner, Bernd Schuster, aki állítólag már áprilisban előszerződést kötött a fővárosi klubbal, és repesve várja a lehetőséget.

Lehet, hogy kioszthatjuk neki a tiszteletbeli „kis híján Realedző” címet? Ne feledjük: Fabio Capellónak még két évig érvényes szerződése van Madridban. A bajnoki cím megszerzése után az olasz mester pedig nem hajlandó önszántából felállni a kispadról…

Ami pedig a Real Madridot illeti: kijelenthetjük, ez az év a hihetetlen fordulatok éve volt, hiszen a klub hosszas szenvedés után végül a pokolból jutott a mennybe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik