Csúcstalálkozó

Csúcsként, igen, hiszen a sportág rekordjait felsoroló könyvekben a legnagyobb különbségű vb-győzelmek között emlegetik a 10–1-et. Kilencgólos „alázásból” amúgy mindösszesen három akad, az 1974. június 18-án Zairét 9–0-ra elpáholó Jugoszlávia sikere „ékelődött be” két magyar diadal közé. Kilencet ugyanis először és mindeddig utoljára Magyarország vert vetélytársára: 1954. június 17-én Puskás Ferencék találtak be egy híján tízszer a Koreai Köztársaság kapujába, 28 évre rá pedig Nyilasi Tiborék vágtak úgy tízet Salvadornak, hogy közben csak egyet kaptak.

Következzék hát a mese a tíz találatról.

Mészöly Kálmán együttese Alicantéban ütött tábort, június 14-én azonban Elchében, a másnapi meccs helyszínén edzett. A körülményekről anynyit: az egyik fa árnyékában lévő hőmérő higanyszála 31ig kúszott fel, a helybéliek amiatt keseregtek, hogy arrafelé három hónapja nem esett az eső. Nem meglepő hát, hogy – a Népsport akkori beszámolója szerint – „…minden játékos tátogott, mint a partra vetett hal, amikor véget ért a foglalkozás”. A tudósításhoz csatolt fotó azért megmagyarázza a kimerültséget: Kerekes György, Csongrádi Ferenc és Kiss László gigáig felhúzott melegítőben ugrándozott. Ha a salvadoriak nem látják, talán el sem hiszik, hogy hőség ide, szárazság oda, mackóalsóban és -felsőben tréningezik a magyar. Eszükbe sem jutott, hogy egy nap múlva még nagyobb meglepetés éri őket…

Igaz, Mészöly kapitány már a mérkőzés előtt megmondta, hogy nem gólt, hanem „…gólokat akarunk rúgni”. A találkozó délelőttjén, illetve délutánján is taktikai értekezletet tartó szakvezető már a negyedik percben elégedetten biccenthetett Nyilasi Tibor fejese nyomán, majd sorra jöttek a gólok. Az első játékrész krónikájához tartozik, hogy az ellenfél már a 28. percben váltott: José Luis Rugamas és Luis Ramírez helyet cserélt, előbbi a kispadon „folytatta” a mecscset, utóbbi a fedezetsor bal szélén. Ha valamiért, ezért a húzásért lehet dicsérni Mauricio Rodríguezt: a szakvezető azt az embert küldte be, aki Salvador első és eddigi utolsó világbajnoki gólját vallhatja a magáénak. A futballnagyhatalomnak jóindulattal sem nevezhető ország eddig két tornán vett részt, hat mérkőzésen hat vereséget szenvedett, a meccsenként előírt egyegy középkezdésen kívül további huszonkettőt végezhetett el – a mérleget csupán a magyarok elleni találat szépíti. Az a bizonyos gól 5–0-nál esett, éppen „félidőben”: a hátralevő játékidőben újabb öt magyar találat adott munkát az eredményjelző szorgos kezelőjének. Kiss László nevét alighanem ma is álmából felkeltve pötyögi be a gépbe: a Vasas csereként beszálló csatára nyolc perc alatt rúgott három gólt.

A világbajnokságra a megengedett 22 labdarúgó helyett csak húszat nevező Mauricio Rodríguez persze nem volt meghatva a látottaktól, a sajtótájékoztatón közölte is, hogy játékosai egytől egyig szégyellhetik magukat. Utóbb elismerte, el sem tudta képzelni, hogy

„…a magyarok ilyen remekül tudnak futballozni”, majd búcsúzóul megígérte: a belgák és az argentinok ellen nem kapnak tíz gólt. Nem is kaptak: megúszták 0–1-gyel, illetve 0–2vel. Fájdalom, három vereségük éppen annyit ért, mint az Argentínával szemben 4–1-re alulmaradó, Belgiummal 1–1-re végző mieink négy pontja: a csoportkör után mindkét válogatott hazarepülhetett.

A fedélzeten ülők történelmi meccs főszereplői voltak – vigasznak talán megtette.