Szigorú játékospolitika

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2007.06.13. 00:21
Címkék

Nem lesz könnyű dolga Gera Zoltánnak, ha el akar igazolni az elveszített osztályozó miatt az angol másodosztályban maradó West Bromwich Albiontól. A klub ugyanis rettentően komolyan veszi a korábban megfogalmazott játékospolitikai irányvonalat, amely szerint az értékekes futballistákat a következő idényre is szeretné megtartani, és e pillanatban úgy tűnik, hogy a 42-szeres válogatott középpályás is a nagy kedvencek közé tartozik.

Jellemző a hír: előbb hárommillió fontot (1.1 milliárd forint), majd ötmilliót (1.9 milliárd forint) kínált a Birmingham City a csapat két nagyágyújáért, a szezonban 23 gólt szerző Diomansy Kamaráért és Jason Koumasért, a klub azonban mindkét ajánlatot visszautasította. A párosért a Fulham is bejelentkezett, a birminghamiek azonban az érdeklődő által kifizetendő pénz plusz játékos konstrukciót is elvetették.

Az ügy érdekessége, hogy a West Bromwich Albion annak ellenére nem engedi el (egyelőre) a francia Diomansy Kamarát, hogy a játékos korábban – Gera Zoltánhoz hasonlóan – egyértelművé tette, a Premier League-ben kíván szerepelni, ezért mindenképpen távozni akar a klubtól.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
5 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
13 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
30 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
48 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
56 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik