Szakma és pénz egysége

A német férfiválogatott sikerei nek okát és hátterét kutatva az alapokig kell visszanyúlni. Hogy megérthessük Heiner Brand szövetségi kapitány együttesének idei világbajnoki sikerét, ahhoz előbb a Bundesliga-titokról kell fellebbentenünk a fátylat.

A német kézilabda virágkorának kezdete a nyolcvanas évek végére tehető. Ebben az időszakban csupán néhány klub (Essen, Gummersbach) foglalkoztatott profi játékosokat és edzőket, míg a többi Bundesliga-csapat félig amatőr volt, és heti négy-öt edzéssel készült. A változás és fellendülés, amelyre az 1989-ben Lemgóba kerülő Mocsai Lajos is jól emlékszik, azzal kezdődött, hogy néhány szerb, horvát, orosz, lengyel és magyar játékos, valamint ugyanezekből az országokból érkező tréner került az élklubokhoz.

A kilencvenes években a sikeres válogatottaknál alkalmazott metódusokat – a szerb, az orosz, majd a dél-koreai iskolát – vették át a német klubcsapatok. Az edzők megpróbáltak alkalmazkodni a helyi adottságokhoz és szokásokhoz, és amikor ez sikerült, az eredmények sem maradtak el. Ekkor már heti nyolc-tíz edzéssel készültek a Bundesliga-élcsapatok. Nem volt más kiút, a legjobb német játékosoknak és kenyéradóiknak alkalmazkodniuk kellett a változásokhoz.

Ugrásszerűen javult a játékosok képzettségi szintje, Mocsai Lajos a kikényszerített profizmus kifejezést használta erre a helyzetre. Közben felnőtt egy új generáció is, amelynek tagjai tovább erősítették a németeket amúgy is jellemző hatalmas küzdőszellemet, ami színes taktikai repertoárral és magas technikai képzettséggel párosult. A fellendülést jelezte a 2004-ben szerzett Eb-arany, és mintegy betetőzte az idei vbdiadal, valamint az európai kupaserlegek begyűjtése.

A titok nyitja a Bundesligában rejlik. A német játékosok (jelenleg 1 millió igazolt kézilabdázót tartanak nyilván, az ország lakóinak száma 82 millió) átvették az idegenlégiósok színtiszta profi szemléletét, a bajnokságban legalább tíz csapat erősebb, mint néhány jónak tartott európai válogatott. Az irdatlanul sok munkához tökéletes körülményekről és álomháttérről gondoskodnak a klubok. Fontos elem a német kézilabda gazdasági megalapozottsága is. Az országban elérték, hogy a sportágat százszázalékosan üzleti alapon működtetik. Az átlagos német első osztályú klubcsapat éves bevételének 30–40 százaléka a jegybevételekből származik, a televíziók fizetnek a csapatoknak a közvetítésekért. Ez az összeg megközelítheti a legtöbbször képernyőre kerülő klubok (Magdeburg, Gummersbach, Kiel, Flensburg) költségvetésének 10 százalékát (összehasonlításként: az MKB Veszprém éves bevételének 5–7 százaléka származik a belépőkből, a televízióktól pedig egy fillért sem kap a klub).

A TBV Lemgo, amely az idén a 7. helyen zárt a Bundesligában, a kilencvenes évek elején idényenként 600–700 ezer márkából gazdálkodott, ma ez az összeg ennek a hétszerese, vagyis megközelíti az 5 millió eurót (a világ leggazdagabb klubjának tartott spanyol Ciudad Real költségvetése közelít az évi 8 millió euróhoz; az MKB Veszprém költségvetése 1.8–2 millió euró).

A BL-győztes Kiel az európai kupasorozat májusi zárásakor elkészítette mérlegét, és a Handballwoche című szaklap szerint 800 ezer euró volt a tiszta nyeresége. Ezt az összeget a csapat erősítésére használja az egyesület.

A német válogatott vbgyőzelme új támogatókat szerzett a gárdának, ráadásul az eddigi szponzorok is mélyebben nyúlnak pénztárcájukba, hiszen a világ legjobb csapatába jó üzlet befektetni. A világbajnokság után a német szövetségnek több százezer euró tiszta haszna maradt, amelyből bőségesen visszaforgat az utánpótlás-nevelésbe, valamint a kluboknak is jut belőle. Érthető, hogy ezzel a pénzáradattal sem a spanyol, sem a francia kézilabda nem tud már lépést tartani.

Ugyanakkor nem tagadható, negatív hatást is gyakorol a sportágra a német egyeduralom. A szakadék ugyanis egyre nő a német válogatott és klubok, illetve a többi nemzeti együttes és egyesület között. Az erős gazdaság és a jómódú emberek minden megerőltetés nélkül eltartják, sőt egyre tehetősebbé teszik Németországban a kézilabdát. A gazdagok egyre jobban gyarapodnak, míg a szegények helyzete egyre nyomorúságosabbá válik, s ők (a kelet-európai és a balkáni szövetségek, valamint klubok) rövid időn belül behozhatatlan hátrányba kerülnek.