Szerdán újabb forduló

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2007.06.12. 13:03
Címkék

Bár még nem dőlt el, hogy a Ferencváros melyik osztályban folytatja, és a drukkerek nehezen emésztik meg a csapat kínlódását, a klubvezetők már a jövőt építik.

Amint lapunk exkluzív információban beszámolt róla, egy hongkongi üzletember, Komáromi L. Tivadar kezdésként kétmilliárd forint körüli összeggel hozná nullszalldósra a Ferencvárost, és ez ügyben már nemcsak a tárgyalásokon, hanem a részvényeladási szerződés aláírásán is túl vannak a felek. Szombati számunkban minderről beszámoltunk, és akkor a hongkongi illetőségű Neuchatel Limited magyarországi képviselői nyilatkoztak a Nemzeti Sportban, elárulva a több hónapja tartó üzlet részleteit. Mindezeket a Ferencváros vezérkara is megerősítette, hozzátéve, hogy hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a felek.

Jelentjük, így is megtörtént. Elegáns belvárosi szállodában randevúztak egymással a Ferencváros vezetői, Rieb György elnök, na meg Takács Tibor és Ferencz László elnöki tanácsadó, a Neuchatel Limited részéről pedig Lázár György és Laczkovits László Gyula. A megbeszélés jó hangulatban zajlott, a felek abban maradtak, hogy az FTC elnöksége szerdai ülésén végleges döntést hozhat a hongkongi magyar cég ajánlatával kapcsolatban. Németh Miklós, a Fradi egykori remek csatára, aki a hatvanas években Albert Flóriánnal és Varga Zoltánnal együtt rohamozta az ellenfelek kapuját, s jelentős szerepelt vállalt a felek összehozásában, a befektető és a klub kapcsolatfelvételében bizakodva úgy nyilatkozott, hogy mivel Komáromi L. Tivadar megszállott Fradi-drukker, a világ minden kincsét odaadná, hogy a zöldfehér klub hagyományaihoz méltóan szerepeljen.

Korábban is jöhetett volna...

Legfrissebb hírek

Bob Bowmantől és Per Johanssontól is inspirálódhatnak a magyar edzők

Egyéb egyéni
2 perce

Vége a bizonytalanságnak, hosszabbított Imre Bencéék edzője

Kézilabda
32 perce

Milánó 2026: a FIS eltiltotta az orosz sportolókat az olimpiai selejtezőktől

Téli sportok
34 perce

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
44 perce

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
46 perce

Völgyi Péter: Saját árnyékunkat átlépve lehet megverni a Valenciát

Kosárlabda
1 órája

Új válogatott versenyt indít az EHF, olimpiai kvótát érhet a jó szereplés

Kézilabda
1 órája

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik