Régi barát Moszkvában

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.06.10. 23:36
Címkék
Dudás Ádám, a Győri ETO labdarúgója iránt továbbra is érdeklődnek az európai klubok: az angol sztárcsapatok után Oroszország egyik legnevesebb egyesülete, a Szpartak Moszkva tesztelte a középpályást. Az egyhetes próbajáték jól sikerült a fiatal futballistának: az egymás közti játékok során gólokat lőtt, gólpasszokat adott – és persze mindvégig keményen edzett.

Egy „Dudas” feliratú tábla várta a moszkvai Seremetyjevo reptéren. Dudás Ádám, a Győri ETO 18 éves futballistája múlt szombaton érkezett meg az orosz fővárosba, hogy egy hétig a Szpartak Moszva csapatával készüljön, s bizonyítsa a klubvezetőknek és a szakvezetőségnek, érdemes őt szerződtetni. Bár korábban azt lehetett hallani, hogy a magyar bajnokság befejezése után a középpályás Glasgow-ba utazik a Rangershöz, a szezon végén mégsem a Skóciába, hanem a Moszvába tartó járatra szállt fel.

„A menedzsereim intézték az utat, engem csak néhány nappal az indulás előtt tájékoztattak, hogy vár a Szpartak – elevenítette fel a történteket Dudás Ádám a hazaérkezése után. – Épp csak

elolvastam az orosz csapat meghívóját, már készülnöm kellett a túrára. Egyedül utaztam Oroszországba, a moszkvai reptéren egy sofőr várt rám táblával a kezében, és elvitt az együttes edzőcentrumába, a fővárostól harminc kilométerre található Taraskovszka nevezetű faluba. Szombat lévén az edzőközpontban nagy volt a nyüzsgés: gyorsan lepakoltam a holmimat egy kollégiumi szintű szállodai szobában, majd rögvest indulhattam is edzésre.”

Nem volt idő izgalomra, a repülőút kipihenésére. Dudás Ádám érkezését követően azonnal edzésbe állt, s az első napon a felnőttkerettel máris átmozgató gyakorlatokat végzett. Akárcsak szombaton, a hét többi napján is hasonló intenzitással készült a Szpartak (az orosz bajnokság az Eb-selejtezők miatt szünetelt a múlt héten): a Vlagyimir Grigorjevics Fedotov vezette szakmai stáb két tréninget vezényelt a játékosoknak naponta. Mint a győri futballistától megtudtuk, az edzések mellett nem is jutott idő más elfoglaltságot keresni. A foglalkozások között minden kerettag elvonult a centrumban található apartmanjába, s készült a következő gyakorlásra. Esténként azonban volt lehetőség némi kikapcsolódásra.

„Engem nem abban az épületszárnyában helyeztek el, mint amelyikben a Szpartak-játékosok szobái találhatók – mondta a körülményekről a labdarúgó. – Kicsit szerényebb szobát kaptam, mint a többiek: négy ágy mellett egy éjjeliszekrény, valamint egy fotel volt a helyiségben. Ám a csapat mellett dolgozó tolmács, aki az edzéseken is segít a szakvezetőknek, esténként átadta a sajátját, ahol tudtam tévét nézni és internetezni.”

De nemcsak a tolmács, Grigorij Csavdar volt barátságos Dudás Ádámmal, hanem az edzők és a társak is kedvesen fogadták. Persze sokat segített, hogy nem ismeretlen, próbajátékra érkező labdarúgónak tekintették: a Szpartak Moszkva egyik legnagyobb ígéretének tartott csatára, Alekszandr Prudnyikov ugyanis jól ismerte a magyar futballistát.

„Alekszandrral együtt szerepeltünk az U18-as Európa-válogatottban Barcelonában, emlékezett rám – mondta Dudás Ádám. – Jó volt, hogy akadt ismerős arc a keretben. Egy hét alatt kiderült számomra, hogy remek csapat a Szpartak, több klasszis labdarúgó is futballozik itt, elég csak a franciák ellen szereplő ukrán válogatott Makszim Kalinicsenkót megemlíteni, aki az Európa-bajnoki selejtező után csatlakozott hozzánk. Ami az én teljesítményemet illeti: kihoztam magamból a maximumot az edzéseken, két alkalommal nagypályás meccset játszottunk egymás között, ahol összesen három gólt és két gólpasszt jegyeztem. A jövőmmel kapcsolatban nem tudok semmi konkrétumot, erről nem beszéltem az edzőkkel, ám az biztató lehet, hogy befogadtak a többiek, és sokszor dicsértek is.”

Ez pedig jó jel.

Elképzelhető, ha Dudás Ádámot legközelebb hívja a Szpartak, a reptéren már nem kell táblát feltartani, az érte érkező sofőr pontosan tudja, hogy kire vár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik