A védelem eladta a meccset?

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.06.10. 23:36
Címkék

Meglehetősen érdekes nyilatkozatot adott lapunknak a szombati másodosztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzést követően a Jászapáti vezetőedzője, Szabó András: „Az első félidőben úgy éreztem, mintha a védelem eladta volna a meccset.” Nem szokványos edzői megnyilatkozás, még akkor sem, ha tudjuk, a Jászberény elleni vereség miatt az NB II Keleti csoportjának tavalyi bronzérmese viszszacsúszott a 14. helyre, és sorsának alakítása már nem a saját kezében van. „Érthetetlen a mester nyilatkozata, gondolom, a hétfői edzésen az öltözőben magyarázatot ad mondataira – felelte lapunk érdeklődésére az egyik védő, Mosonyi Attila, aki levette a pályáról a gólkirályi cím várományosát, a húsz találatnál járó Németh Gyulát. – Azt nem mondom, hogy nem hibáztunk, de a csapat nevében visszautasítom a vádaskodását. Sokkal inkább gyenge középpályás védekezésünk miatt vesztettük el a mecscset. Arról már nem is beszélve, pluszpénz volt feldobva győzelmünk esetére, ráadásul a bentmaradásért játszottunk, s nekünk sem mindegy, hogy a második vagy a harmadik vonalban szerepelhetünk-e jövőre.” Megkerestük a klub vezetőit is, elképzelhetőnek tartják-e, hogy valóban szándékosan hibáztak játékosaik. „Úgy érzem, a lefújás után indulatból nyilatkozott Szabó András – vélekedett a vezetőedző mondatairól Tajti Gábor szakosztályvezető. – Nem hiszem, hogy szó szerint kellene venni mondandóját. Rosszul fogalmazott, sokkal inkább az elkeseredettség beszélt belőle.” Kíváncsiak voltunk, egyet aludva a fájó vereségre, Szabó András változatlanul fenntartjae mondandóját. „Az alapján nyilatkoztam a Nemzeti Sportnak, amit a mecscsen láttam. Ilyen gólokat nem lehet kapni, csak két esetben: vagy megye kettes játékosaim vannak, vagy eladták a meccset – dühöngött még másnap is az edző. – Semmi konkrétumot sem tudok, de öreg motoros vagyok a szakmában. Három jászberényi játékosra hívtam fel a figyelmet, egyikük Potemkin Károly volt. Ehhez képest három gólt szerzett.” És hogy mi mit is láttunk? Nos, a Jászberény együttesének tagjai sokkal többet futottak, szervezettebben játszottak, mint a házigazdák. Soraikban olyan labdarúgó játszott, akinek minden megmozdulása életveszélyes volt. Potemkin Károly szerzett három szemet gyönyörködtető gólt, kihagyott egy óriási ziccert, s rúgott egy kapufát. Ezután nem is születhetett más eredmény, mint berényi győzelem. ½

Legfrissebb hírek

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 perce

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
14 perce

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
24 perce

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
25 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
1 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik