Különleges viadal lesz

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.06.07. 22:50
Címkék
Péntektől vasárnapig Szegeden rendezik a kajak-kenu országos bajnokságot. A MOLkupa névre keresztelt verseny az utolsó hazai válogató lesz a június végén Spanyolországban rendezendő Európa-bajnokság előtt.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány az idén újszerű válogatási elvek alapján állítja össze a világversenyeken résztvevő magyar csapatot. A szakember célja az, hogy egyben maradjanak a tavaly sikeresen szereplő egységek. Azoknak a versenyzőknek, akik az elmúlt esztendőkben eredményesek voltak, és jó eséllyel pályáznak az olimpiai csapatba kerülésre, az egészséges rivalizálás fenntartásával némi könnyítést szeretne biztosítani ez a rendszer. A lényeg az, hogy minden világverseny kvalifikál a következő viadalra! Amely egység eredményesen szerepelt (olimpiai számok 1–3., nem olimpiai számok 1–3., illetve K–4-ben és C–4-ben 1.) a szegedi Világkupán, automatikusan Európa-bajnoki résztvevőnek mondhatta magát. Akik az Eb-n is sikeresek lesznek, minden további válogató nélkül készülhetnek az augusztusi világbajnokságra. Amennyiben a védett egységek nem tudják az előírt eredményeket teljesíteni, természetesen részt kell venniük a hagyományos hazai válogatási menetben. Ha a tavalyi vb-hez képest változott egy csapathajó összetétele, akkor az új összetételű egységnek indulnia kellett a válogatón, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint a többi egységre. A követelményeknek tíz számban (férfi K–2 200, C–1 200, C–2 200, férfi K–1 500, férfi K–4 500, C–1 500, C–4 500, női K–1 500, női K–2 500, C–4 1000) nem tett eleget a magyar Vk-induló egység, így az Eb-indulásról a hétvégi verseny dönt. Érdekes csatákra lehet számítani Vereckei Ákos és Benkő Zoltán között (K–1, 500 méter), a kajak négyesek mezőnyében pedig a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila, Bozsik Gábor összetételű kvartett harcol majd az 1000 méteren világbajnoki címvédő egységgel három helyen megeegyező Gyökös Lajos, Kökény Roland, Beé István, Horváth Gábor összeállítású négyessel.

Legfrissebb hírek

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
13 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
13 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
14 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
29 perce

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
51 perce

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 órája

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
1 órája

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik