A finn tovább harcol

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.06.07. 22:50
Címkék
Kimi Räikkönentől az idény előtt a szakértők többsége azt várta, hogy élete első ferraris évében világbajnok lesz. Ehhez képest az utóbbi négy futamon csupán 13 pontot gyűjtött, és jelenleg 15 ponttal marad le a vb-éllovas Fernando Alonso, Lewis Hamilton duó mögött.

Kimi Räikkönen hatalmas nyomás alatt áll, hiszen ha még egyszer kiesik, valószínűleg elfelejtheti vb-álmait. Szerdán Montrealban kikapcsolódott a nagy terhet cipelő finn, négyszáz kisgyerekkel találkozott. Cikkünkben az autosport.com-nak adott interjújából idézünk.

Milyen volt a találkozó?

Nagyon kellemes, kiválóan éreztem magam – mondta Kimi Räikkönen. – Sokkal jobban tetszett, mint a többi programom, amelyek során szinte ugyanazokkal az emberekkel találkozom. Valósággal felüdültem, jólesik eksztázisba kerülő gyerekeket látni.

Szeretne több hasonlót?

Nem számít, én mit szeretnék, a csapat szervezi ezeket az eseményeket. Tudom, mikor hova kell mennem, de gyakran fogalmam sincs, mi fog történni.

A hét végi verseny előtt milyenek az esélyei?

A győzelemre hajtunk, de nem lesz könnyű, mint ahogy sohasem az. Az autó kiváló, ha minden rendben lesz, biztosan az elsőségért csatázunk.

Szereti a pályát?

Szép hely Montreal, a pálya vonalvezetése érdekes, mindig rengeteg esemény történik a futamon. Akadtak itt jó és rossz versenyeim, de mivel az elmúlt két év jól sikerült (tavalyelőtt nyert, tavaly pedig harmadik lett – a szerk.), bizakodó vagyok.

Felipe Massa jelentős előnybe került önnel szemben, két futamot is megnyert már az idén.

Az eddigi fejlesztések az ő stílusának kedveztek, de az utóbbi időben végrehajtott módosításokkal én gyorsulok fel. Monacóban is gyorsabb voltam, de az időmérőn a falnak mentem.

Nem sorolta még vissza második számú pilótának a csapatvezetőség?

Amióta itt vagyok, nincs első és második számú pilóta. Nem tudom, mi lesz, idővel minden kiderül.

Nem érzi úgy, hogy kötelező győznie?

Az előző két verseny nehéz volt, a monacói egy pontnak is örülnöm kellett. A végén sokat érhet, mint ahogy a montreali győzelem is – amiért mindent meg kell próbálnom.

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
20 perce

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
31 perce

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
35 perce

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
35 perce

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
47 perce

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
47 perce

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik