A boldog Sepp Blatter

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2007.06.01. 23:30
Címkék

Közfelkiáltással elnökké vá lasztotta Sepp Blattert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 208 tagállamának képviselője a szervezet zürichi kongresszusán. Mivel a FIFA-t 1998 óta irányító svájci sportdiplomata volt az egyetlen jelölt a tisztségre, a szavazás végeredménye nem keltett meglepetést: a 71 éves vezető harmadik periódusát kezdheti meg a nemzetközi szövetség élén, vagyis újabb négy évig elnök marad.

„Elfogadom a mandátumot, és hálás vagyok a folyamatos bizalomért” – mondta Sepp Blatter, aki a következő időszak legnagyobb feladatának a dopping, a korrupció, a csalás és a rasszizmus visszaszorítását nevezte meg (az utóbbi időszak történéseit tekintve lesz dolga bőven…). A kongresszuson felvetődtek a 2010-es dél-afrikai világbajnokság rendezése körüli zűrök is, az újonnan megválasztott elnök azonban ismét a korábban többször elmondott hangzatos kijelentésével kommentálta az ügyet: „A világbajnokság az eredetileg kijelölt helyszínen lesz: számunkra az A-terv Dél-Afrika, a B-terv Dél-Afrika, a C-terv DélAfrika és a D-terv is Dél-Afrika.”

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
3 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
12 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
28 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
46 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
54 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik