Koman Vladimir bajnok lehet a Primaverában

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2007.05.18. 23:45
Címkék

Az év legfontosabb utánpótlás-eseményét rendezik szombaton az olasz labdarúgásban – magyar résztvevővel. A Primavera-bajnokság rájátszásának döntőjében a Sampdoria és az Inter mérkőzik egymással, és a genovai csapatban valószínűleg ez alkalommal is főszerep jut Koman Vladimirnak, a 18 éves magyar-ukrán kettős állampolgárságú középpályásnak. „Nem kívánok a meccsről beszélni, tudja, ez afféle babona nálam – mondta Koman Vladimir. – Annyit azért elárulok, hogy izgalommal és ilyenkor természetes feszültséggel várjuk a döntőt, szeretnénk a lehető legjobban felkészülni a mérkőzésre.” Az Interben Filkor Attila egyébként azért nem vesz részt a találkozón, mert az U19-es válogatottal az Ebelitkör írországi mérkőzésein szerepel (mint ismert, Koman Vladimir behívásától korábban – a játékossal egyeztetve – eltekintett Várhidi Péter szövetségi edző). A Bressanonében 20.30-kor sorra kerülő Inter–Sampdoria mérkőzést az Olaszországban fogható Sky Sport televíziós csatorna közvetíti, a rendkívüli érdeklődést az is jelzi, hogy a genovaiak különbuszokkal szállítják a meccsre szurkolóikat.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
5 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
13 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
30 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
48 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
56 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik