Két tűz között a Cottbus

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.05.18. 23:45
Címkék
Pofonegyszerű a stuttgartiak helyzete. Ha hazai pályán nyernek Szélesi Zoltán csapata, az Energie Cottbus ellen, akkor bajnokok, azonban minden más eredmény a Schalkénak kedvezhet. Nincs mese, a cottbusiak döntenek a bajnoki cím sorsáról – üzengetnek is nekik emiatt mindkét oldalról…

A német sajtó munkatársai a héten serényen látogatták az Energie Cottbus edzéseit. Érthető a fokozott érdeklődés, ugyanis nagyrészt a cottbusiakon múlik, hogy kihez kerül a salátástál. Szélesi Zoltán csapatának edzőjét, Petrik Sandert talán sosem vette körbe annyi újságíró, mint az elmúlt napokban – alig tudott szabadulni az orra alá dugott mikrofonoktól.

„Pedig jót tesz a csapatunknak, hogy a figyelem középpontjába került – mondta Szélesi Zoltán. – Külön motivációt jelent számunkra, hogy rólunk beszél mindenki. Idegenben is a három pont megszerzése a célunk, a prémium sem mellékes, és jó benyomást szeretnénk kelteni ország-világ előtt.”

Ennek ellenére Gelsenkirchenben aggódnak, hogy a Cottbus sportszerűségből elégtelenre vizsgázik. A Schalke drukkerei megérzésüket arra alapozzák, hogy a két gárda között remek a kapcsolat az 1997es Német Kupa-döntő óta (amikor a stuttgartiak 2–0-ra nyertek a cottbusiak ellen), s a keletnémetek szurkolói a múlt heti, Bayern elleni 3–0-s vereségükkor vígan dalolták, hogy a Stuttgart a bajnok.

„Profik vagyunk, nem fekszünk le a stuttgartiaknak – cáfolta a híreszteléseket a védő, aki kezdőként léphet majd pályára. – Szurkolóink valóban inkább a svábokkal szimpatizálnak. Úgy gondolják, a Schalke már korábban eldönthette volna a bajnoki cím sorsát, s csak magára vethet, hogy végül így alakult a sorsa.”

Így is nagy a sugdolózás Stuttgartban. Főleg mert Cottbus Gelsenkirchen testvérvárosa, sőt a Schalke elnöke, Gerd Rehberg huszonnégy évig volt gelsenkircheni polgármester, s a héten többször emlékeztette a cottbusi vezetőséget arra, mennyi támogatást kapott tőle a keleti város Németország újraegyesítése után. Vajon elérkezett a viszonzás ideje?

„A héten tele volt a sajtó a nekünk címzett sejtelmes üzenetekkel – ismerte el Szélesi Zoltán. – A bajnoki címért

mindkét fél bevetett mindent, hogy saját oldalára állítson minket. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, de drukkereink szimpátiáját és bizalmát még véletlenül sem kockáztathatjuk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik