Dirk Nowitzki – a legértékesebb

„Izgalmas időket élünk most, amikor szeretett sportágunk korábban sohasem látott magasságokba emelkedik. Ebben a kivételesen színvonalas idényben senki sem tett annyit a kosárlabdázás és az NBA felvirágoztatásáért, mint az a német sportember, aki 67 győzelmet aratott csapatával, aki majdnem 25 pontot, kilenc lepattanót, karriercsúcsot jelentő 3.4 gólpasszt jegyzett, pályafutása legjobbját érte el mezőnyszázalékban, triplaszázalékban és büntetődobásai hatékonyságát illetően is. Dirk Nowitzki – mert róla van szó – nemcsak megtanulta a mi játékunkat, hanem olyan szintre fejlesztette, hogy ma már mi, amerikaiak is tanulhatunk tőle” – méltatta írásunk hősét David J. Stern, az Egyesült Államok Nemzeti Kosárlabda-szövetségének (NBA) igazgatója, miközben átnyújtotta az ünnepeltnek a Maurice Podoloffról, a liga első főnökéről elnevezett trófeát.

Ünnepelt? Nos, nem valószínű, hogy akadt a díj 53 éves történetében szomorúbb kitüntetett Nowitzkinál. Azután, hogy minden idők hetedik legjobb mérlegével (67 győzelem, 15 vereség) masírozott be a Dallas Mavericks a rájátszásba, ott mindjárt az első körben simán, 4–2-re alulmaradt a Golden State Warriorsszal szemben, amely csak az alapszakasz utolsó játéknapján (!) biztosította helyét a playoffban, s amely a Dallas letarolása után tulajdonképpen harc nélkül pottyant ki a Mavericksnél klasszissal gyengébb Utah Jazz-zel szemben a főcsoport elődöntőjében…

„Kérem, értsék meg, hogy ebben a pillanatban nem igazán tudok örülni ennek az elismerésnek, olyan közel van még a kiesésünk, olyan friss még a seb. Tulajdonképpen az eszemmel kell rávennem magam arra, hogy értékeljem ezt a trófeát, amely hangsúlyozottan az alapszakaszban mutatott teljesítményt díjazza. Meglehet, hónapok, esetleg évek múlva már pályafutásom legbecsesebb ereklyéjeként értékelem az MVP-címet, de addig mindenképpen el kell telnie egy kis időnek. Különben is, sohasem törekedtem egyéni babérokra, nekem mindig a csapat sikere volt a fontos” – mondta Nowitzki az Egyesült Államokban szokatlan visszafogottsággal a díjátadó ünnepségen.

Tulajdonképpen a véletlenen, pontosabban egy jó szemű testnevelő-kosárlabdaedző éleslátásán múlt, hogy a nyurga kamaszból nem teniszező vagy kézilabdázó lett. Az időközben adócsalásért egyéves börtönbüntetésre ítélt Holger Geschwindner, ez a megszállott fitneszőrült volt az, aki felfedezte a 13 éves Dirk Nowitzkiben, a würzburgi Wilhelm Konrad Röntgen Gimnázium tanulójában a tehetséget. (Geschwindner azóta is személyi trénere, mentora és ügynöke Nowitzkinek.)

Az ifjú Dirk – akinek nővére az Egyesült Államokban járt egyetemre, majd később az NBA alkalmazottja lett – rohamléptekkel fejlődött, és az 1997–98-as idényben (miközben sorkatonai szolgálatát töltötte a Bundeswehrben!) felvitte a DJK Würzburg együttesét a Bundesliga első osztályába. Ott azonban már nem léphetett pályára, mert azon a nyáron a Milwaukee Bucks a kilences sorszámmal kiválasztotta a drafton, hogy aztán azonmód átpasszolja a Dallas Mavericksnek Pat Garrityvel egy csomagban bizonyos Robert Traylorért, akit – ma már megmagyarázhatatlan módon – három hellyel a „German Wunderkind” előtt draftoltak…

A tranzakció azóta minden idők legrosszabb klubcseréjévé avanzsált, már persze a Bucks szemszögéből…

Dirk barátunk – ahogy az igazi európai kosarashoz illett – természetesen nem tudott védekezni, s izomzata is hagyott kívánnivalót az amerikai emberhegyekéhez képest. Hősünk azonban nem nyafogott, hanem bevetette magát a súlyemelőterembe, s gyakorlatilag elő sem jött onnan, amíg magára nem szedett tíz-tizenöt kiló muszklit.

„Nem is tudom összehasonlítani a mai Dirket azzal a fickóval, aki hét éve volt, amikor megvásároltam a csapatot – méltatja sztárjátékosát Mark Cuban, a Mavericks tulajdonosa. – Aki esetleg fanyalog az MVP-cím odaítélése miatt, netán úgy érzi, más érdemesebb lett volna erre a kitüntetésre, annak csak annyit mondanék: nincs sportember, aki többet dolgozott volna a sikerért Dirknél. Csak egyféleképpen tudom elérni, hogy távol maradjon az edzőteremtől: ha bezárom az ajtót, s az egyetlen kulcsot a tengerbe dobom…”

Nowitzki tényleg csodabogár, meg sem látszik rajta, hogy idestova egy évtizede Amerikában él. Amikor szólítja a haza, mindig első szóra ugrik: 2002-ben világbajnoki bronzéremig, tavalyelőtt Eb ezüstig vezette a német válogatottat, mindkét tornának ő volt a gólkirálya és az MVP-je. Járt hazánkban is Eb-selejtezőn, s minden további nélkül szóba állt az újságírókkal – ha nem látjuk a játékát, meg nem mondjuk róla, mekkora sztár.

Pedig nem akárki: a most véget érő idényben 15.1 millió dollár, majdnem hárommilliárd forint volt a fizetése…