Csúcspontjára jutott a playoff feszültsége

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.05.16. 00:20
Címkék
Két nagyon kemény mérkőzésen két vendégsiker született az NBA rájátszásának legutóbbi játéknapján. A Cleveland a továbbjutás küszöbére ért, a San Antonio– Phoenix párharc 2–2-re áll.

A helyzet nyugaton és keleten is fokozódik. Az NBA legutóbbi játéknapján egyik összecsapás sem volt balhémentes, kis híján verekedés tört ki San Antonióban és New Jerseyben is.

A legutóbbi Spurs–Suns párharcról szóló tudósításunkban arról számoltunk be, hogy a texasiak képesek voltak úgy legyőzni az arizonaiakat, hogy mellőzték piszkos módszereiket. Nem tartott sokáig a fegyelmezett hozzáállás: a legutóbbi meccs utolsó percében a helyiek veteránja, Robert Horry úgy fellökte Steve Nasht, a Phoenix irányítóját, hogy az nekiesett a zsűriasztalnak, majd elterült a parketten.

„Tudtam, hogy faultolni fog, de azt nem gondoltam, hogy ilyen alapos munkát akar végezni” – mondta Steve Nash, aki főszerepet vállalt csapata feltámadásában.

A negyedik negyedet 32–18-ra nyerte meg a Phoenix, amely 8–0-s rohamával fordította meg végleg a meccset. A szabálytalanság után Raja Bell nekiesett Horrynak, és ha a phoenixi edzői stáb tagjai nem fogják le az Amare Stoudemire, Boris Diaw duót, vélhetően tömegverekedés tör ki. 104–98-as győzelmével a Suns 2–2-re egyenlített, és az ötödik találkozón vendéglátóként lép pályára.

Keleten is vendégsiker született, a Cleveland 87–85-ös diadala után 3–1-re vezet a New Jersey ellen, azaz ha otthon behúzza az ötödiket, bejut a főcsoportdöntőbe. A negyedik összecsapás feszültségét Szasa Pavlovics fokozta, a Cavaliers szerb csatára Mikki Moore-ba és Vince Carterbe is belekötött. Utóbbi már Mike Brownnak, a Cleveland mesterének is sok volt, ő maga fegyelmezte meg játékosát.

Végül a mérkőzést követően Brown és a 30 pontot dobó LeBron James is arról beszélt, hogy Pavlovics megnyilvánulásai összességében jót tettek a Cavsnek, feltüzelték a csapatot.

„Nem rossz gyerek Szasa, tulajdonképpen ő csak megvédte csapattársait – mondta LeBron James. – Nem tűrhetjük, hogy szóban vagy alattomos faultokkal próbáljanak megtörni minket. Kiállunk az igazunkért, engem ráadásul felpörget, ha ilyen szituációba kerülünk.”

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
19 perce

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
30 perce

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
34 perce

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
34 perce

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
46 perce

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
47 perce

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik