Meglepték az edzőt

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2007.05.13. 22:18
Címkék

Hatalmas meglepetéssel végződött pénteken a Cornexi-Alcoa HSB Holding– Győri Audi ETO KC női felsőházi bajnoki, hiszen a remekül kézilabdázó fehérváriak 31–26-ra legyőzték a címvédő Rába-partiakat. Ezzel az eredménnyel alaposan összekavarodott a tabella, hiszen így az alapszakaszt élen záró Budapest Bank-FTC-nek is maradt reális esélye az aranyérem megszerzésére. De most inkább a Cornexi-bravúr hátterére voltunk kíváncsiak. A fehérváriak vezetőedzője, Vura József november elején vette át a csapat irányítását, amely akkor nagyon távol volt a felsőházba kerüléstől. Aztán néhány bravúros győzelemmel beverekedte magát a legjobb négybe, ahol egyáltalán nem kényszerült statisztaszerepre, hiszen korábban megverte a Fradit is. „Az első negyedóra után sikerült meglépnünk négy-öt góllal a győriektől, és ezután végig vezetve szereztük meg a két pontot – emlékezett a bravúrra Vura József. – Bevallom, nem erre számítottam, hiszen arra készültünk, hogy teljes erőbedobásra késztetjük a bajnokesélyes ETO-t, s úgy gondoltuk, szoros mérkőzésen bármi megtörténhet. Botorság lett volna ilyen magabiztos győzelemre gondolni, de ezen a napon remekelt csapatom, így született meg ez a csodálatos eredmény. Jó volt nézni, ahogy a lányok küzdöttek a pályán, majd minden kipattanó, lecsorgó labda a miénk lett, s ezzel elbizonytalanítottuk ellenfelünket.” Sikerükkel a fehérváriak harcban maradtak a dobogóra kerülésért, a bronzérem megszerzéséhez azonban újabb bravúrra lesz szükségük, hiszen már csak idegenben lépnek pályára. „Amíg van esélyünk, harcolunk a harmadik helyért – folytatta a fehérváriak mestere. – Ehhez a Dunaferr otthonában kellene nyernünk legalább két góllal, s ha ilyen teljesítményt nyújtunk, sikerülhet. A legfontosabbat azonban már teljesítettük, hiszen bizonyítottuk, hogy nem véletlenül jutottunk a felsőházba, s ezzel a győzelemmel örömet tudtunk szerezni csodálatos szurkolótáborunknak is.”

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
5 perce

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
12 perce

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
17 perce

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
40 perce

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
56 perce

A Veszprém visszavágott a Szegednek a férfi kézirangadón

Kézilabda
1 órája

Torna-vk: Mayer Gréta ugrásban bronzérmes lett Dohában

Torna
1 órája

A Kecskemét megverte a Nyíregyházát, és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik