Mintha összebeszéltek volna

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 23:36
Címkék

Minden megtörtént az Albacomp–Lami-Véd Körmend férfibajnoki negyeddöntő eddig lejátszott négy mérkőzésén. Nyert idegenben a vasi együttes (harmadik meccs), ugyanígy a Fehérvár (negyedik meccs), nagy előnyt tékozolt el a Sabáli-legénység (első meccs), akadt nézőriogató ponttermés (második meccs), játszottak szenzációs összecsapást (harmadik meccs). Most azonban csak az eredmény számít: aki szerdán Fehérvárott győz, bejut az elődöntőbe, ahol a meglepetéscsapat, a Falco várja. Miután a Körmend 2–1-re vezetett a párharcban, sokan azt várták, a háromszoros bajnok vasárnap fanatikus szurkolótábora előtt behúzza a továbbjutáshoz szükséges győzelmet, de nem így történt. Ennek okát elsősorban a fehérváriak által 24–8-ra megnyert első negyedben kell keresni. Az ominózus tíz perc történéseire többen is keresik a választ. „Túl okosnak tűnnék, ha meg tudnám mondani, miért kezdett úgy a csapat vasárnap, ahgy. Talán túlpörögtek a játékosok, talán nagy volt rajtuk a nyomás, de mindent rosszul csináltunk. Most Fehérváron úgy kell játszanunk, mint ahogy tettük vasárnap a második félidőben, akkor a csapatmunka dominált, fel is zárkóztunk, azzal a játékkal van esélyünk” - mondta Sabáli Balázs, a Körmend edzője.

Mintha összebeszéltek volna, az ellenfél szakvezetője, Matus Gábor is a csapatmunka jelentőségét hangsúlyozta. „Teljesen mindegy, milyen játékot hoz a találkozó, látványosat vagy pontszegényet. Az a fontos, hogy nyerjünk. Ebben az esetben nem érdekes, milyen teljesítménnyel érjük el a sikert, a lényeg, hogy győzzünk. Erre pedig csak úgy van esélyünk, ha csapatként jól működünk” – érvelt a fehérvári tréner. Ami biztos, a megműtött Marqus Ledoux nem segíthet a körmendieken, akiknél nem edzett az egyaránt ágyéksérüléssel küszködő Fodor Gergely és Ferencz Csaba sem. Az ellenfélnél is akadnak edzésmulasztók: Bencze Zoltán boka-, Sullivan Phillips kézsérülése miatt nem készülhetett társaival. Persze az utóbb felsorolt négy kosárlabdázó biztosan ott lesz a csapatban. Ilyen meccset ugyanis csak az hagy ki, aki nem tud felkelni az ágyból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik