Ide nekünk azt a kupát!

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 23:36
Címkék
Óvatos, de bizakodó edzők – röviden így jellemezhetnénk Miroslav Beráneket és Supka Attilát, a bajnokesélyes Debrecen és a tavasszal menetelő Honvéd mesterét.

Visszatérnek a hétvégén vesztesként elhagyott újpesti Szusza Ferenc Stadionba, ahol a DVSC-t a tavasszal péntekig egyedüliként legyűrő Honvéd vár önökre. Lázálmai lehetnének a helyszín és az ellenfél kapcsán…

A Honvéd formájával nem lehet baj, mivel a bajnokságban is legyőzte az MTK-t, mi ellenben a legutóbbi mérkőzésünkön vesztettünk Újpesten, de ezek az eredmények, élmények nem számítanak a kupadöntőn – vetette el a felvetést az ómenekre a jelek szerint fittyet hányó Miroslav Beránek, a DVSC-TEVA cseh trénere. – Mindegy, mi történt tegnap, hiszen a finálé új fejezetet jelent, minden fontos kérdés ma és kizárólag a pályán dől majd el.

Sportszerű hozzáállás. Ezután az esélyeket illetően sem várunk más megnyilatkozást.

Pontosan az előbb elmondottak miatt, és mivel egyetlen mérkőzésről, a résztvevőknek egyformán fontos találkozóról van szó, maradok az ötven-ötven százaléknál.

Az összecsapás előtt ez így természetes, vagy nem? Nyerni akarok, akárcsak Supka Attila.

Leragadva az edzők párbajánál: a ki-ki mecscsek terén ön mellett szólhat, hogy a Slavia Prahával már nyert Cseh Kupát.

Öt éve… Egyébként pedig a Magyar Kupát a játékosok hódíthatják el, nem én.

Ha a labdarúgókra utalva unos-untalan elmondják, mennyire fontos az évek során a pályán összeszedett tapasztalat, ugyanez miért nem vonatkoztatható az edzőre? Ön a csapat feje, nemde?

A rendért, a teljesítményért enyém a felelősség, de az „előadáson” nem én állok a középpontban, hanem a játékosok.

Mindenesetre ki kell találnia valamit az utóbbi két mérkőzésükön kritikus középpályás védekezésre. Egyszer-egyszer a Győrnek is sikerült, az Újpest viszont gyakorta gond nélkül átgaloppozott hadállásaik első vonalán. Ennyit tesz Dragan Vukmir kiválása?

Folyamatosan előkerül ez a téma – de szigorúan csak az öltözőben. Ez a csapat problémája, a mi terepünk, vagy ha úgy tetszik, a mi konyhánk. Nekünk kell receptet találnunk a gondjainkra, nekünk kell kisütnünk a megoldást.

Még nem izgul – vagy megtanulta leplezni az érzelmeit?

– Nagyon hosszú idő, tizenegy év után végre olyan eredményt érhet el a Honvéd, amelyre büszkék lehetünk – vélekedett Supka Attila. – Szimplán hangzik, pedig egyszerűen csak az munkál bennem, hogy jó lenne megnyerni a Magyar Kupát. Tisztában vagyunk vele, hogy Magyarország egyik legjobb alakulata lesz az ellenfelünk. De a saját együttesemet tartom olyan erősnek, hogy a finálé lefújását követően mi örülhessünk.

Nem altatja el játékosait az ön által is említett közelmúltbeli emlék, a két csapat bajnokija, vagy az a lehetőség, hogy a Honvéd szinte biztosan indulhat az UEFA-kupában?

Egytől egyig tudják, mi a célunk: elhódítani a serleget. Ezzel együtt jár az a mondat, amit életük végéig büszkén hangoztathatnak: kupagyőztes vagyok.

Ezt a kijelentést viszont csak a DVSC legyőzése esetén engedhetik meg maguknak.

Miroslav Beránek ötven-ötven százalékra taksálta az esélyeket. Bókként értékeli, vagy csak a szokásos mérkőzés előtti udvariassági körnek?

Ránk nézve hízelgő vélemény, mert bár a Honvéd tavaszi teljesítményére valóban büszkék lehetünk, azt azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Loki kiemelkedik a honi mezőnyből. Mindamellett egyszer már sikerült borsot törnünk a debreceniek orra alá – miért ne ismétlődhetne meg a közelmúlt?

Az elmúlt két évben a Lokival duplázott a bajnokságban és a szuperkupában, most előző kenyéradójával szemben pipálhatja ki a hiányzó rubrikát.

Két éve a Sopron, tavaly pedig a Fehérvár búcsúztatta akkori csapatomat. Mindkettő megnyerte a sorozatot.

Nyári távozása körüli hercehurca után nincs önben revánsvágy? A nemes „bosszú” lehetősége mindenesetre adva van.

Nem így élem meg a hétköznapjaimat. Amikor anno átvettem a Lokit, a Ferencvárossal találkoztunk először. Az járt a fejemben, hogy bizonyítanunk kell, nem egyenként, közösen. Ugyanígy tekintek a döntőre is. Fontos állomás, de a siker vagy a kudarc nem kedvetleníthet el minket. Az út a lényeg. Azt kell bizonyítanunk, hogy a munka, amit januárban elkezdtünk, hatékony, jó irányba visz minket, s ezáltal a Honvédból újra nagy csapat lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik