Az edző marad, de megy

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 23:36
Címkék

Kedden bizonyossá vált, hogy a PMFC-Pécs Plaza a hátralévő három fordulóban Keszei Ferenc vezetőedző irányításával próbálja meg kiharcolni a bentmaradást az élvonalban. A szombati, Paks elleni 2–0-s hazai vereséget követően a Pécs már csak egy ponttal előzi meg a kieső helyen álló Tatabányát, ezért hétfőn vezetőségi értekezletet tartottak a klubnál, majd a kedden kiadott – a PMFC-Sport Kft. tulajdonosai, a PMFC-Pécs Plaza menedzsmentje és labdarúgói által jegyzett – sajtóközleményből megtudhattuk: a szakmai stáb a bajnokság végéig a helyén marad, az ösztönzőrendszerrel kapcsolatban nem lesz intézkedés, valamint hogy a játékosok mindent elkövetnek a bentmaradás érdekében. „Aki a nyáron került Pécsre, az én javaslatomra igazolta a klub, a szerződéshosszabbításokkal egyetértettem, így természetesen hiszek benne, hogy a futballistákkal közösen kiharcoljuk a bentmaradást – reagált a közleményre Keszei Ferenc. – Kevesen tudják, hogy korábbi PEAC-os csapattársam, a város korábbi polgármestere, Toller László bízott meg a feladattal, és semmire sem vágyom jobban, mint hogy elvégezzem a munkám, és emelt fővel, tiszta lelkiismerettel távozzam Pécsről. Választhattam volna könnyebb megoldást is, felállhattam volna a kispadról, hiszen nem kevés atrocitás ért még akkor is, amikor jöttek az eredmények. A hátralévő három meccs nem azért fontos számomra, mert kell az eredmény a szerződésem meghosszabbításához: egyszerűen a feladatnak akarok megfelelni.” A PMFC szombaton az 5. helyezett Vasas vendége lesz, azt követően fogadja a 9. Kaposvárt, a záró fordulóban pedig a már kieső, 16. Vác otthonában játszik.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: rekordhosszúságú eltiltást kapott az ellenfele orrát törő osztrák játékos

Kézilabda
23 perce

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
29 perce

„Arteta nagy barátom, de...” – Luis Enrique a PSG továbbjutása után

Bajnokok Ligája
48 perce

Címlapsztori: jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője

Labdarúgó NB I
56 perce

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
1 órája

„Miért ne? Csak rajtunk áll” – Terbócs István szerint meglepetést okozhat hokiválogatottunk a németek ellen

Jégkorong
1 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik