Kihagyná a selejtezőt

Milyen érzés volt ennyi idő után, ha csak egy fénykép erejéig is, újra ETO-mezt viselnie?

Igazából még nem volt rajtam a mez, csak magam elé tartottam – mondta Pálinger Katalin. – Ami viszont lényeges: mindig is győrinek tartottam magam. Itt nőttem fel, van lakásom a városban, itt élnek a régi barátaim, akikkel mindvégig tartottam a kapcsolatot. S hogy a legfontosabbat is megemlítsem: Győrött él a családom.

Mégsem örült mindenki a visszatérésének, néhányan neheztelnek önre.

Öt évet játszottam az ETO legnagyobb hazai riválisánál, a Dunaferrnél. Minden szezonban kiélezett csatákat vívott a két csapat. Ezek után tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki örül az érkezésemnek, de szerencsére sokan vannak, akik nagy szeretettel várnak. Sok kedves üzenetet kaptam, s nekem ez a legfontosabb.

Elég sok Győr–Dunaferr meccset láttam, amelyen Pálinger Katalin védett a dunaújvárosi együttesben, s nem emlékszem, hogy valaha is reagált volna a szurkolói bekiabálásokra.

Aki ismer, pontosan tudja, nem vagyok mutogatós, káromkodós sportoló. Az viszont egyértelmű, hogy a Dunaferr kézilabdázójaként a piros-fehérek sikere volt számomra a fontos.

A győri játékosokkal milyen a kapcsolata?

Soha senkivel semmilyen gondom nem volt. Gondoljon csak bele, a válogatottban egy célért küzdöttünk, a magánéletben remek volt a viszonyunk, s ezen nem ronthatnak az egymás elleni mérkőzések. Visszatérve még a fogadtatásomra: a kétkedőket a pályán, a teljesítményemmel szeretném meggyőzni, ha pedig valaki még akkor is neheztel rám, megpróbálok együtt élni a feszültséggel. Egyébként akkor is megállítottak az emberek a győri utcán, amikor Újvárosban játszottam. Még egy Dunaferr–ETO rangadó után is sokan gratuláltak, ha jól védtem…

Melyik volt a Győrtől távol töltött hét év legszebb része?

A dunaújvárosi. Bajnokságokat nyertünk, európai kupadöntőt játszottunk, ott voltunk a kontinens közvetlen elitjében. Dániába rosszkor kerültem, nagy volt a távolság, ráadásul azt az évemet családi tragédia is beárnyékolta. A Krim Ljubljanánál viszont remekül éreztem magam. Kellemes környezetben dolgozhattam, valódi profi klubban.

Mégis a hazatérés mellett döntött…

Igen, mert az ottani viszonyok meglehetősen egyediek. A bajnokságban nincsenek éles meccsek, a Krim egyeduralkodó Szlovéniában, így gyakorlatilag egyetlen cél lebeg a csapat előtt: a Bajnokok Ligája. A BL-csoportmeccsek januári kezdéséig nem is játszottunk élesben. Ez számomra a válogatott miatt sem jó, hiszen a tavaly decemberi, svédországi Európabajnokságon is éreztem, hogy hiányzik a meccsterhelés. A magyar bajnokság azért egészen más, itthon hétről hétre teljesíteni kell.

Akadtak spanyol ajánlatai is. Valóban több csapattól kerestek, de mindenképpen erős bajnokságban akartam védeni, ezért döntöttem Magyarország és az ETO mellett. A Krimnél most a BLnegyeddöntő jelentette a végállomást. Összekerültünk a Slagelsével, s nem bírtunk a dán sztárcsapattal. Sajnos nem voltunk igazán jó formában, a dánok pedig remekeltek. Ezt egy fordulóval később Magyarországon is megsínylették, hiszen az elődöntőben az ETO-t verték meg a dánok. Jövőre már a Győrrel vághat vissza. Nagyon szép lenne, ha sikerülne, de a következő Bajnokok Ligája elképesztően erős lesz. A jelenlegi élcsapatokon kívül érkezik a a KEK-ben remeklő román Valcea, a Hypo is sokat erősödik Németh Andrással és az új igazolásokkal. Rengeteg a jó csapat. Közben a magyar válogatottra is jelentős feladatok várnak, hiszen decemberben világbajnokság lesz Franciaországban, jövő tavasszal pedig jöhet az olimpiai selejtező. Én az utóbbit szívesen kihagynám… Ha ugyanis világbajnokok leszünk, nem kell kvalifikációs tornán küzdenünk a pekingi részvételért.