Pálinger hazatért

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 00:33
Címkék
Már a Cornexi elleni bajnoki meccs előtt örülhettek a győri szurkolók, hiszen bejelentették, hogy az ETO szerződteti saját nevelésű kapusát, Pálinger Katalint. A két pont megszerzése nem okozott gondot a bajnokcsapatnak, 37–24-re nyertek Róth Kálmán tanítványai.

Vasárnap délután kiderült, hogy több, mint pletyka, amiről a jól értesültek már napok óta suttogtak. Egy órával az Audi ETO–Cornexi mérkőzés kezdete előtt Vanyus Attila ügyvezető elnök fontos bejelentést tett.

„Örömmel jelenthetem, hogy saját nevelésű világhírű kapusunk, Pálinger Katalin hazatért, a százkilencvenszeres válogatott klasszis kétéves szerződést írt alá egyesületünkhöz –

mondta a sportvezető. – Az ő érkezésével nemcsak csapatunk erősödött, hanem a fontos olimpiai kvalifikációra készülő válogatottunk is gazdagodott egy immár hazai klubban szereplő kapussal.”

Pálinger Katalin 2000-ben hagyta el a győri csapatot, ekkor Dunaújvárosba szerződött, ahol öt évet töltött. Később egy évig Dániában az FC Köbenhavn játékosa volt, míg a jelenleg zajló szezonban Szlovéniában, a Krim Ljubljana együttesében szerepelt. Bár spanyol ajánlatai is voltak, a nyáron hazatér, és nevelőedzője, Róth Kálmán irányításával kézilabdázik.

„Hétévi távollét után örömmel térek vissza nevelőegyesületemhez – mondta a válogatott kapus. – Engem minden Győrhöz köt. Itt éltem le életem jelentős részét, itt nevelkedtem, s váltam elismert sportolóvá. Tudom, hogy jó közösségbe kerülök, és úgy érzem, teljesítményemmel hozzá tudom segíteni régi-új klubomat terveinek megvalósításához. Nagyon korrektek voltak a Krim vezetői, hozzájárultak az eredetileg egy plusz egy évre szóló szerződésem felbontásához. Megértették, hogy győri vagyok, minden ehhez a városhoz köt, és örömmel térek vissza.”

Pálinger az idény hátralevő részében még a Ljubljanában szerepel, az ETO-nál július 4-én kezdi el a felkészülést az új szezonra. A ceremónia végén Pálinger Katalin átvette a klubtól a vadonatúj, 16-os számú, PÁLINGER feliratú mezt.

Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
12 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
19 perce

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
21 perce

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
23 perce

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
32 perce

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
37 perce

A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
59 perce

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
59 perce
Ezek is érdekelhetik