Mi ez a pulzusszám?

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.05.02. 00:33
Címkék
Sajátos formáját választotta az újpesti szurkolói csoport négy tagja, hogy szót váltson a játékosokkal és a vezetőedzővel. A drukkerek a Vác elleni, 3–1-es vereséggel végződő mérkőzés lefújása után egyszer csak megjelentek a lila-fehérek öltözőjében, ahol aztán fél órán keresztül ment a kérdezz-felelek. Urbányi Istvánt, az Újpest edzőjét kérdeztük a meglepő randevúról és a még meglepőbb vereségről.

Meghökkent, amikor betoppantak a váratlan vendégek?

Természetesen, ugyanakkor ha azt veszem alapul, hogy én is a magyar futballban nőttem fel, ilyesmin sem lehet igazán meglepődni – mondta Urbányi István.

Kellemetlenül érezte magát?

A helyzet maga nem volt kellemetlen, inkább az időzítés meg a helyszínválasztás volt furcsa. Nincs azzal semmi baj, ha a szurkolók meg akarják velünk beszélni a problémákat, sőt… Ám úgy vélem, ennek nem egy meccs után, a csapat öltözőjében kell megesnie.

Mi történt ott egyáltalán?

Beszélgettünk egyet. Dányi Szilárd ügyvezető, a játékosok, a négy fiatalember és jómagam. Végig normális, korrekt hangnemben. A szurkolók témafelvetése is érdekes volt egyébként. Azt akarták tudni, miben tudnak segíteni a csapatnak.

Mit javasolt nekik?

Azt mondtam, a legfontosabb, hogy továbbra is a csapat mellett legyenek. A vereségnek nemcsak a szurkolók, hanem a vezetők, a szakmai stáb és a játékosok sem örültek. Nem megbántva a Vácot, mégiscsak az utolsó helyezett győzött le bennünket, ami azért elég rossz érzés. Ilyenkor nem is lehetnek jó érveink a kudarcra.

Ismerte azokat a férfiakat, akik megjelentek az öltözőben?

Korábban csak látásból.

Miként váltak el?

Kezet fogtunk. Mondom, normális volt a hangnem.

A mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy csak az utolsó percekben látott néhány olyan újpesti játékost, aki sprintelt, holott korábban arról volt szó, hogy azt már az első perctől megteszik. Miért nem fut eleget több játékosa?

Variációkat tudok mondani. Egy: elfelejtette, mi a dolga. Kettő: nem volt kedve futni. Három: nem képes rá. Esetleg negyedikként: pszichésen nem stimmel a fejükben valami.

És ha nincs megfelelő erőnléte?

Felvetődhetne ez a lehetőség is, de ennek ellentmondana, hogy akkor az utolsó percekben miért tudott teljes intenzitással sprintelni?! Ezeket a kérdéseket mindenesetre magukban kell tisztázniuk a játékosoknak.

Alkalmatlan kerettel dolgozik?

A profi labdarúgás a kiválasztásról szól. Az a fajta futball, amire itt szükség van, bizonyos stílusú játékosokat igényel. Lila-fehér mezben hajtani kell kifulladásig. Nyerő típusnak kell lenni, és örökké menni, menni előre. Tudomásul kell venni: Újpesten nem lehet ötvenes pulzussal futballozni. Ez nem az a hely, nem az a szellemiség. Ha viszont bizonyos játékosoknak nem ilyen a személyisége, jöhetnek az ilyen kellemetlen és fájó vereségek.

Ha a következő szezonban is ön lesz az edző, tisztogatásba kezd a Megyeri úton?

Nem kívánok senkit sem elküldeni, de az tény, hogy van egy erősorrend, posztonkénti rangsor. Ha olyan játékost tudunk igazolni, aki minőségében, személyiségében, stílusában jobb a jelenleginél, akkor valakinek igenis távoznia kell. De ez nem tisztogatás, hanem tudatos játékospolitika.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik