Ungvári Vk-aranya Rómából

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.04.29. 00:00
Címkék

Ungvári Miklós aranyérmes lett az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó római Világkupa-versenyen. Az Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes, 66 kilós kecskeméti dzsúdós sorrendben görög, olasz, kanadai, azerbajdzsáni, portugál ellenfele legyőzésével verekedte be magát a fináléba, ahol a hazai tatamin küzdő olasz Giovanni Nicola Casale sem tudott számottevő ellenállást kifejteni Ungvárival szemben, aki ezzel a sikerrel fontos lépést tett Peking felé. Az olasz viadal nyitó napján a 60 kilós Burján László kilencedik lett, Zámbori Bence (60 kg), Taraba Sándor (66 kg), Braun Ákos és Urbancsok Tamás (73 kg) helyezetlenül zárt. Vasárnap nyolc magyar jut szerephez a római Vkversenyen, a három hete a belgrádi Európa-bajnokságon aranyérmet szerző, 100 kilós Hadfi Dánielen kívül ifj. Nagysolymosi Sándor, Bere Tamás (81 kg), Rajcsányi Gergő és Németh Tamás (90 kg), Farkas Bálint (100 kg), Bor Barna és Csizmadia Zoltán (+100) lép tatamira. A 63 kilós Szabó Brigitta az ötödik helyen végzett a női olimpiai kvalifikációs VKversenyen a dániai Vejenben. Szabó a vigaszágon jutott el a bronzmecscsig, azt azonban aranyponttal, a hosszabbításban elvesztette. Csernoviczki Éva (48 kg), Perge Ilona és Karakas Hedvig (mindketten 52 kg), Hegedűs Dóra (57 kg) és Gáspár Eszter (63 kg) helyezetlenül zárt, Baczkó Bernadett (57 kg) pedig betegsége miatt nem tudott elutazni a versenyre.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
16 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
45 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
50 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik