Kispad helyett a stúdió

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.04.27. 23:13
Címkék
Annyi visszautasított ajánlat után Jürgen Klinsmann beadta a derekát, újból munkát vállalt, ám a nyári világbajnokságon a német válogatottal bronzérmet szerző szakember nem edzőként dolgozik majd. Labda helyett mikrofont vesz a kezébe, saját csapatának taktikája helyett másokét elemzi – a televízióban.

A németek egyszerűen nem értik. Még egy év sem telt el azóta, hogy Jürgen Klinsmann családi okokra hivatkozva a válogatottal szerzett világbajnoki bronzérem után lemondott tisztségéről. A 42 éves szakembert hiába próbálta maradásra bírni az ország, ő a nyáron edzésterv készítése helyett inkább üzleti ügyeit és mindenekelőtt Kaliforniában élő szeretteit választotta. Később is mindig visszakozott, ha szóba került a neve egy-egy gárda kapcsán: sokáig úgy tűnt, ő lesz a szövetségi kapitány az Egyesült Államokban, legutóbb pedig a Chelsea multimilliárdos orosz tulajdonosa, Roman Abramovics ígért neki feladatot, s nem mellékesen 10.5 millió eurót (2.6 milliárd forintot).

Jürgen Klinsmann ezt is viszszautasította.

Hozzáállása, hogy következetesen kitartott elhatározása mellett – és hárított el minden egyes felkérést – idővel túl ment azon a határon, hogy a tréner szimplán kéreti magát. Jürgen Klinsmann komolyan gondolta: nincs az a pénz, amelyért kínai-amerikai feleségét, Debbie-t, illetve két gyermekét, Jonathant és Leilát újból huzamosabb időre elhagyná.

Most úgy tűnik, mégis van.

Jürgen Klinsmann ugyanis rábólintott egy ajánlatra, de ne higgyük, hogy a hét végén már neves európai klub kispadjáról irányít.

A német válogatott korábbi csapatfőnöke a következő szezontól kommentátor lesz az Arena nevű német televízócsatornánál. A müncheni médiavállalkozás két évre szerződtette az amerikanizálódott németet, fizetése euróban számolva is milliós nagyságrendű lesz. A titkolt összeg valószínűleg fel sem ér a londoni ajánlattal, de legalább nem kell állandóan távol lennie választott hazájától – és a munka is kevésbé terhes: saját műsora lesz, sztárokkal és edzőkkel diskurál majd, taktikát elemez, bírál, ugyanis Jürgen Klinsmann még véletlenül sem akar klasszikus szakkommentátor lenni.

„Egyszerűen megfigyelő leszek, aki ugyanolyan örömöt lel a játékban, mint minden más szurkoló – mondta Klinsmann, majd próbálta megindokolni választását: – A

munka lehetőséget nyújt számomra, hogy a nemzetközi labdarúgásban szerzett tapasztalataimat megosszam a nézőkkel, és jómagam is tanuljak.”

Talán nincs most Németországban ember, aki megérti Jürgen Klinsmann döntését.

figurákat nem egy gárda öltözőjében, hanem a stúdióban húzkodja majd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik