Lehetetlen nem észre venni: a kilencvenes évek elejéhez képest visszaesett a magyar úszósport. Miért?
Összetett a kérdés. Lezajlott a rendszerváltás, a demokráciában mindenki jobban ragaszkodik a jogaihoz, mint a kötelességeihez. Ez nemcsak a sportra igaz, az iskolákban is megváltoztak a nevelési módszerek, korábban jóval nagyobb tisztelet övezte a pedagógusokat, edzőket. Amikor szükség lenne rá, nincsenek meg a kellő eszközeik. Másrészt a sport korábban nagyszerű kitörési lehetőség volt a külföldi utazások révén, manapság, amikor nyitottak a kapuk, ez a motiváció is megszűnt. S ott van még a modernizáció, a számítógép, házimozi, a videojáték, amelyek könnyen elcsábítják a sportpályákról a gyerekeket. Ezekből következik, hogy sokkal kevesebben jönnek. A szerencsénkre vagyunk utalva, hogy találunk-e egy tehetséget, aki meggyőzhető arról, hogy naponta kínozza magát az edzéseken.
S ha fel is bukkan egy, azt kizsigereli a sok versenyzés...
Néhány napja néztem utána, a melbourne-i világbajnokság volt Cseh Laci 14. világversenye, és eddig minden alkalommal legalább egy számban javított az egyéni csúcsán. Óhatatlanul jönnie kellett egy betlinek, ez volt a világbajnokságon a 400 vegyes. Amire csak rásegített az amerikaiak demoralizáló teljesítménye.
Tanultunk tőlük?
Valamit nagyon kitaláltak. Hogy mit, azt nem tudom. A vébé után jelent meg a sajtóban, hogy a víz alatti lábtempójuk tökéletesítéséhez a delfinek mozgását kutatták a haditengerészetnél, de ez csak porhintés. Az, hogy valaki az utolsó forduló után még nyolc lábtempót tesz meg a víz alatt, nem technikai kérdés, hanem edzéselméleti. Hihetetlen felkészültség kell hozzá, hogy az úszó elviselje az oxigénhiányos állapotot. Mi is nagyon sokat gyakoroljuk, aki nálunk többet csinálja, az festi magát. Végigböngésztem a versenyek után kiadott elemzéseket, kiderült, hogy a rajt utáni 15 méteren Lacika az egyik leggyorsabb a világon, de a fordulók után már nem tudja felvenni a versenyt az amerikaiakkal.
Ennyivel fejlettebbek a módszereik?
Ennyire dinamikus a fejlődés. Széchy Tamás az egyik legnagyobb úszóedző volt, én a lábnyomába sem léphetek, Cseh Lacika mégis gyorsabban úszik, mint Darnyi Tamás. Eredményekben nem éri utol, de 400 vegyesen három másodperccel gyorsabb. Ennyit fejlődtek az edzésmódszerek.
Nemcsak a fizikai felkészülésben mutatkozott különbség, hanem a mentálisban is. Eddig nem foglalkozott pszichológus Cseh Lászlóval, ez megváltozik?
Meg. Idáig azt hittem, ezt a területet is remekül meg tudom oldani. Amíg fut a szekér, nem gondol arra az ember, hogy szükség lenne pszichológusra. A vébén a kétszáz vegyes előtt láttam Laci szemén, hogy valami nincs rendben, akkor leültünk egy másfél órás beszélgetésre. Bejött. Itta a szavaimat, és másnap Európa-rekordot úszott. A négyszáz vegyes előtt viszont már semmit sem tudtam tenni, akkor derült ki, hogy kellett volna a pszichológus. Sőt lehet, hogy most is kellene, hogy jobban viselje az edzések kínjait.
Csehnek nem sikerült tökéletesre a világbajnokság, ugyanakkor Szepesi Nikolett remekelt, hatodik lett 200 háton, és százon is csak hajszállal maradt le a döntőről.
Szepire rendkívül büszke vagyok, nagy öröm a szereplése. Végre sikerült. Ötéves kora óta itt edz a Kőbánya SC-ben, precíz, kitartó, összeszedett. Jellemző, hogy gyerekkora óta az összes edzésnaplóját őrzi, mindet gyöngybetűkkel írva, egyszóval nagyszerű jellem.
A sikerhez nyilván kellett a legendás Turi-szigor is...
A sportban nincs demokrácia, kell a vaskéz, de sokkal fontosabb a szeretet. Az edző nem kísérletezhet a gyerekkel, nem rendelheti alá a karrierjét a saját sikereinek.
Ez a titka a hat év hetvenhat érmének? Szigor és szeretet?
Ennél sokkal több. A legfontosabb a szakma iránti alázat. Én 25 évig Kiss László és Széchy Tamás mellett tanultam. Tátott szájjal hallgattam őket, harmincévesen lettem mesteredző. Manapság senki sem kopogtat be hozzánk, hogy tanuljon, megismerje, mit tudunk. Kétségtelen, manapság nem könnyű az edzői szakmából megélni, talán ezért áldoznak kevesen húsz évet az életükből arra, hogy egyszer nagy edzők legyenek.