Sikerre hangolódva

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.04.24. 07:43
Címkék

A május közepén kezdődő versenyszezon egyik legérdekesebb kérdése, hogy Vereckei Ákos vissza tudja-e szerezni az egyes számok indulási jogát tavalyi legyőzőjétől, Benkő Zoltántól. Mindenki nagy csatát vár a két kiváló kajakozótól, Vereckei azonban az idén inkább a négyesre koncentrál.

„Jól sikerült a dél-afrikai edzőtábor, remek idő volt, a kikapcsolódás sem hiányzott, hiszen négy napot Fokvárosban töltöttünk – mondta a négyesben világbajnoki címvédő Vereckei Ákos. – Két hete Dunavarsányban edzünk, itt leszünk még egy hetet, aztán megyünk Szegedre. Az elmúlt húsz év megmutatta: arra a számra érdemes leginkább koncentrálni, amelyben a legtöbb esély kínálkozik a kiemelkedő eredményre. Számomra most ez a négyes, de természetesen az egyest sem adom fel, a válogatón mindenképpen elindulok.”

Benkő Zoltán az ausztráliai edzőtábor után két hetet Csepelen töltött, jelenleg pedig Szolnokon készül. Tavalyi sikerei miatt ő is úgynevezett A-egységként szerepel Angyal Zoltán szövetségi kapitány noteszében, tehát egyesben ötszáz és ezer méteren automatikusan Világkupa-induló, nem kell válogatóznia.

„A szegedi versenyen nem kötelező részt vennem, kétszáz egyesben és talán párosban mégis rajthoz állok, ráhangolódásnak jó lesz – vélekedett

Benkő Zoltán. – Kemény harcok várnak rám az idén is, de ez egy olimpiai kvalifikációs évben így van rendjén. Az edzéseken már a versenykörülményekre készülünk, hiszen a szegedi Világkupán szeretném megőrizni a pozíciómat.”

Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
33 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
48 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
54 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik