Tisza-parti iskolajáték

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.04.23. 16:51
Címkék
A papírforma érvényesült a Budapest Bank Férfiliga elődöntőjének első mérkőzésein: nyert a Veszprém és a Szeged.

Az ember azt gondolhatná, hogy az elődöntőben mindenki lerágja a körmét az izgalomtól, ám a magyar bajnokságban érdekesek az erőviszonyok. A címvédő MKB évek óta a Pickkel verseng az aranyért, a mögöttük következő egy-két gárdának szerény az esélye, hogy beleszóljon az aranyért folyó küzdelembe.

Hasonló a helyzet az idén is, hiszen a címvédő MKB Veszprémnek csupán edzőpartnere lehet az elődöntőben a PLER, amelynek sem játékosai, sem vezetői nem titkolják, hogy már a legjobb négybe kerülést is bravúrnak tartják, s arra törekszenek, hogy érmet nyerjenek, hiszen a harmadik hellyel túl is teljesítenék terveiket. Izgalmasabbnak ígérkezett (ígérkezik…) a Szeged–Dunaferr meccssorozat, mert a két együttes játékfelfogása és tudása hasonló. Jellemző: az alapszakaszban otthon mindkét gárda tíz góllal nyert riválisával szemben. Ugyanakkor a rájátszás első szegedi összecsapásán (30–21) látottak alapján úgy tűnik, sokkal jobban megőrizte jó formáját a Pick-Szeged. Vladan Matics edző együttesében felépültek a korábban kisebb sérüléssel bajlódók (Milorad Krivokapics, Herbert Gábor), ráadásul a csapatnak jócskán maradt ideje a felkészülésre, hiszen nem játszott az MK négyes döntőjében. Visszatérve a bajnoki elődöntőre, dadogó kezdés után simán megnyerte a párharc első öszszecsapását a Szeged, a mérkőzés akkor dőlt el, amikor 9–7ről 14–7-re megugrott. Hasonló játékkal pénteken újra győzhet a Dunaferr-csarnokban. Ezzel alighanem el is döntené a fináléba jutást.

A Dunaferr ellen kirobbanó formában játszott Danijel Andjelkovics (10 gól), aki a világ egyik legjobb irányítójához méltóan dirigálta társait, temérdek pontos labdát adva a többieknek, és a védekezésben is főszerepet vállalt. Újra remekelt Puljezevics Nenad, aki a válogatott első számú kapusa, és ehhez méltóan is védett. Remekelt a második félidőben a szegedi balszárny: a nagy kedvvel kézilabdázó Ilyés Ferenc és a fokozatosan nemzetközi klasszissá érő Vadkerti Attila hat, illetve öt gólig jutott. Védekezéséért érdemel dicséretet Mezei Richárd és Ratko Djurkovics.

A Dunaferr vendégként nem tudta megismételni erőtől duzzadó, okos játékát, amellyel februárban megverte a Picket, illetve amellyel az MK-döntőben megszorongatta a Veszprémet. A belső posztokon szereplők közül Nagy Kornél, Császár Gábor és Grebenár Gábor egy-egy megmozdulásával elégedett lehetett Imre Vilmos edző, ám társaik csak ritkán mutatták meg igazi tudásukat. A szélsők (Iváncsik Tamás, Törő Szabolcs) a második félidőben tettek hozzá többet együttesük teljesítményéhez. A Dunaferr mestere okkal volt elégedetlen az összecsapás után, mert a csapatjáték elmaradt a várakozástól, és az egyéni teljesítmények is gyengébbek voltak, mint az ellenfélnél. Imre Vilmos meg is jegyezte: önmagáért beszél, hogy együttese csupán hét gólt lőtt az első félidőben.

Legfrissebb hírek

Liverpool–AC Milan felkészülési mérkőzés

Angol labdarúgás
5 perce

Tusványos 2025: „Nincs arról könyv, hogyan kell megszólítani Milák Kristófot” – Berkesi Judit

Egyéb egyéni
7 perce

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
32 perce

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
35 perce

Superbike-vb: Razgatlioglué az első rajtkocka a Balatonnál

Egyéb autó-motor
46 perce

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
58 perce

Anyám, én nem ilyen lovat akartam! – tényleg tévedésből igazolt a Milan?

Minden más foci
1 órája

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik