A hangoskodás büntetendő!

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.04.23. 16:51
Címkék
Példátlan események történtek a Győr–Vác bajnokin. A hazaiak 1–0-ra győztek, ám a mérkőzés nem erről marad emlékezetes. A győri hangulatfelelős ugyanis végig kommentálta a kilencven percet, minősítette a játékvezető döntéseit, sőt a lefújás után gúnyosan még zeneszámot is küldött neki. Mint kiderült, ez ellenkezik a profi futball szellemiségével.

Meglehetősen furcsa élmény ben volt részük azoknak, akik a helyszínen tekintették meg a Győr és a Vác szombati találkozóját. A kiesés ellen harcoló két csapat ugyan alacsony színvonalú mérkőzést játszott, a kilencven perc mégis sporttörténeti kuriózumként kerülhet majd be az évkönyvekbe. A győri hangosbemondó a kilencven perc során gyakorlatilag két-három percenként beleszólt mikrofonjába, és különböző megjegyzésekkel kommentálta a pályán történteket (mivel a stadionban még nincs eredményjelző, a szabályok szerint tízpercenként közölni kell a hátralévő időt, ám itt ennél jóval több történt), s szinte végigszurkolta a meccset. A történteknek csupán egy szelete, hogy az ilyesmi szokatlan és idegesítő, ráadásul a vendég váciakra nézve fölöttébb etikátlan volt. A szpíker például a második félidő kezdete előtt közölte, hogy a Győr meg nem adott második lesgólja a videofelvételek tanúsága szerint szabályos volt, és hogy a játékvezető, Gergely Sándor nagyot tévedett a hazaiak kárára.

Teljességgel felesleges ecsetelni, hogy az ilyesmi a szabályokkal s egyáltalán, a profi futball, a fair play szellemiségével merőben ellentétes.

A FIFA és az UEFA rendelkezései szerint a helyszínen szigorúan tilos véleményezni a játékvezetők döntéseit, illetve kommentálni a stadionok kivetítőin bejátszott ismétléseket. Nagy kérdés, vajon mit tettek volna a győriek, ha netán a harmatgyenge ETO mégsem nyeri meg a meccset, és akad olyan szurkoló, aki beszalad a pályára, és lekever egy-két pofont a bírónak. A példátlan hangulatkeltés miatt az is könnyen előfordulhatott volna, hogy a pályán szabadulnak el az indulatok, és bár ez végül nem történt meg, a szpíker „megágyazott” szavaival a veszélynek. A minősíthetetlen bemondói magatartás a második félidőben is folytatódott (pedig addigra a győri szurkolóknak is elegük lett a furcsa megnyilvánulásokból), s hogy teljes legyen a kép, közvetlenül a lefújás után egy zeneszámot is küldtek a játékvezetőnek a stúdióból.

Ring János, a mérkőzés játékvezetői ellenőre jelentést írt a történtekről. Az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke, Vágner László megdöbbenését fejezte ki, s a fegyelmi bizottság foglalkozik majd az üggyel a jövő héten.

„Elképesztő, ilyesmit még életemben nem tapasztaltam – fogalmazott Vágner László azután, hogy Ring Jánostól értesült az esetről. – Személyesen kísérem figyelemmel a vizsgálatot, ám amíg nem kapok közvetlen magyarázatot a győri vezetőktől, tekintve az ügy súlyát nem szeretnék elhamarkodottan ítélkezni.”

A hangosbemondó megjegyzéseit nem tartja uszításnak Klement Tibor, az ETO ügyvezető igazgatója, ugyanakkor hangsúlyozta, ha a fegyelmi bizottság elmarasztalná a Győrt, a klub viseli a következményeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik