Sportoljon a nemzet!

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.04.15. 00:19
Címkék

A Nemzeti Sportstratégia alkotói remélik, a kabinet e heti jóváhagyásából tavasszal parlamenti határozat születik. A „sportnemzet” státust a dokumentum szerint át kell alakítani „sportoló nemzetté”. A versenysportot célirányos támogatással kell segíteni, különös tekintettel a szisztematikus utánpótlás-nevelésre, a szakemberképzésre és a létesítményfejlesztésre. A létfontosságú iskolai testnevelés idő- és létesítménybeli határait ki kell bővíteni. A felnőttek mindössze kilenc százaléka sportol, ezt a stratégia szerint a munkahelyi testmozgást ösztönözve felzárkóztató akciókkal lehet javítani. Cél az állami források növelése, azok hatékonyabb felhasználása, amelyeknek a katalizátor szerepét kell betölteniük a magán- és önkormányzati tőke bevonásában. A vegetáló működési támogatási rendszert fel kell váltania a projektmenedzselésnek. A beindított programok eredményeivel az ősszel szeretne előrukkolni a sport-szakállamtitkárság, adatokkal alátámasztva a nagypolitikának, hogy jó úton járunk. Állami garanciák nélkül ugyanis a nagy ívű terv végrehajtása lehetetlen.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
15 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
44 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
49 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik