„Következetes maradok!”

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.04.10. 23:38
Címkék
Nagy vihart kavart Várhidi Péter szövetségi kapitány vasárnapi nyilatkozata, amelyben úgy fogalmazott, hogy a Sampdoriában és a Serie A-ban debütáló Koman Vladimirt nem hívja meg sem az U19-es, sem az A-válogatottba. A szakember azt is mondta, hogy az Internazionale Primavera-együttese magasabb szintet képvisel, mint a Samp felnőttcsapata. Felhívtuk Várhidi Pétert, hogy a reakciók után mondja el álláspontját.

Az emberek még mindig figyelnek a magyar labdarúgásra, most például

jókora felháborodást és értetlenséget szült nyilatkozata, amelyet a Nemzeti Sportnak adott azután, hogy Koman Vladimir bemutatkozott a Serie A-ban. Még mindig fenntartja véleményét, hogy az Internazionale Primavera-csapata erősebb, mint a Sampdoria felnőttegyüttese?

Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy az újságíró nyilván félreértette szavaimat – mondta Várhidi Péter szövetségi kapitány.

A kollégám által lejegyzett mondatokat újra és újra elolvasva egyértelmű, az ön szavai kerültek újságunkba, úgyhogy a kérdés továbbra is az: jobb, vagy nem jobb?

Persze hogy nem! Még egyszer, nyomatékosan hangsúlyozom: nyilvánvaló félreértés történt.

Azt is mondta, hogy Koman Vladimirt nem hívja meg sem a felnőtt-, sem az U19-es válogatottba…

Dehogy mondtam! Úgy fogalmaztam, hogy Koman Vladimir jelen pillanatban nem tagja az U19-es csapatnak, illetve,hogy az A-válogatottbeli meghívását egyetlenegy meccs alapján még korainak gondolom. De ha megnézi a kedden kihirdetett U19-es keretet, láthatja, hogy tagja az utánpótlásválogatottnak, amely a hónap végén két felkészülési mérkőzést játszik Szlovákiával.

Megnéztem, és meg is lepődtem. Több szakember is kritizálta nyilatkozatát, ezért le kell csapnom a magas labdát: nem azért postázott meghívót a játékosnak, mert szavai visszaütöttek?

Nem erről van szó. Ráadásul nem is olvastam a Nemzeti Sportot, mert az ünnepet vidéken töltöttem.

Negyvennyolc óra elteltével nem volt olyan ismerőse, aki felhívta volna telefonon, és kérdőre vonta: Péter, miket beszélsz?!

Senki sem hívott fel. Egyébként egy év alatt, amióta a szövetségben dolgozom, még soha senki nem befolyásolt egyetlen alkalommal sem a válogatásban. Önállóan döntök!

Egyébként hogyan tájékozódik azokról a játékosokról, akik nincsenek túlzottan szem előtt?

Mivel a Primavera-meccseket nem közvetíti semmilyen televízió, kevés információ jut el hozzám. Ez régi probléma, amelyet orvosolni kell.

Mikor beszélt legutóbb Koman Vladimirral?

Vasárnap este hívtam telefonon, hogy gratuláljak a bemutatkozásához, de ki volt kapcsolva. Tervezem, hogy hamarosan elutazom Olaszországba, és személyesen nézzem meg. Ahogy minden játékost, aki valamelyik válogatottnál szóba jöhet. Koman Vladimir előtt is nyitva áll a kapu, ha továbbra is így teljesít. Többször elmondtam, a fiatalítás útját járom. Ezt vállaltam fel, és következetes maradok elveimhez, ha törik, ha szakad. Aki érdemes rá, azt meghívom. Ezalól természetesen Koman Vladimir sem kivétel, aki – hangsúlyozom – most bekerült az U19-es keretbe.

Legfrissebb hírek

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
4 perce

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
21 perce

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
37 perce

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
40 perce

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
1 órája

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
1 órája

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
1 órája

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik