Pánik az utolsó pillanatokban

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 00:19
Címkék

Nagy kérdés, mi játszódhatott le Mészöly Géza fejében az utolsó kilenc percében. Szünetben a Vasas még biztos továbbjutásra állt, összesítésben négygólos előnyre tett szert, ám a könnyelmű hajrával majdnem sikerült kiesnie. Mi az oka, hogy a Vasas tavasszal a harmadik olyan mérkőzését játssza, amikor biztos vezetést enged ki a kezéből? A játékosai szinte pánikba esnek... Minden meccs más, mi most maradjunk a Fradi elleni viszszavágónál – mondta Mészöly Géza. – Ennek a találkozónak egyértelműen a Ferencváros számára megítélt tizenegyes jelentette a fordulópontját. Addig a mi akaratunk érvényesült, magabiztosan vezettünk, helyzeteink voltak, és úgy tűnt, eldőltek a lényeges kérdések. Ám a büntető után valóban pánikba estek a játékosaim. Feltűnő volt, hogy az egész meccsen, sőt mindkét találkozón rendszeresen szabálytalanságokkal állították meg a zöld-fehér játékosokat. Ez a taktika része volt? Ugyan már! A mi taktikánk lényege az volt, hogy agresszívan játsszunk, minél többször szerezzünk labdát a középpályán, és igyekezzünk gyors kontrákat vezetni. Azért szögezzük le: egy edző soha nem mondhat olyat a játékosainak, hogy direkt rúgják fel, rántsák le az ellenfelet. És lenne még egy megjegyzésem: ha minket durvának titulál valaki, az ne felejtse el Bojan Lazics vagy Dragóner Attila feltűnő szabálytalanságát, amelyért utóbbi akár piros lapot is kaphatott volna. Megérdemelt a Vasas továbbjutása? Száznyolcvan percből mindössze kilencig forgott veszélyben a továbbjutásunk, s azt hiszem, ez nem rossz arány. Ugyanakkor rengeteg tanulsággal szolgált számunkra is ez a kupacsata: fiatal játékosaimnak le kell higgadniuk, hogy az ilyen kiélezett szituációkban se kelljen pánikról beszélni. Annak viszont nagyon örülök, hogy igazán boldoggá tettük szurkolóinkat.

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
32 perce

Ideiglenes kapitánnyal próbálják meg kiharcolni a vb-pótselejtezőt a csehek

Foci vb 2026
34 perce

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
40 perce

Az OKC címvédését elsősorban a Cleveland és a Denver akadályozhatja meg 

Amerikai sportok
1 órája

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
1 órája

Öttusa: a magyar ígéretek az idősebbek között indulnak az ORV-n

Utánpótlássport
1 órája

Torna-vb: Mészáros Krisztofer nyolcadik egyéni összetettben

Torna
1 órája

Ifi BL: Fenyő Noah betalált, de a Frankfurt elbukott a kilencgólos meccsen

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik