Nincs vereségfóbia

Eltelt már néhány nap a horvátok ellen elbukott döntő óta, sikerült megemésztenie a vereséget?

Túl vagyok már rajta – mondta Benedek Tibor. – Pályafutásom során átéltem már rengeteg jót és rosszat, és egyébként is: tudni kell kezelni az ilyen helyzeteket. A világbajnokság előtt is tisztában voltunk vele, hogy az első három meccsünk könnyebb lesz, a következő három nehezebb, a döntő pedig – mert elképzelni sem tudtuk, hogy ne az aranyért játsszunk – a legnehezebb.

A fináléban viszont, az előzetes várakozásokkal ellentétben, nem a szerbekkel, hanem a horvátokkal játszottak.

Sohasincs garancia rá, hogy az esélyekből valóság lesz. Melbourne-ben is csupán annyi történt, hogy az elmúlt tíz év két legjobb csapata közül az egyik elbukott az elődöntőben. Láttuk a horvátokat a szerbek ellen, jól játszottak, rendkívül magabiztosak voltak. A fináléban persze már nem annyira, de ez így természetes. Sokat bizonytalankodtak, viszont mi is hibáztunk eleget, így jöhettek fel hét hétre, s következhetett a hosszabbítás.

Meglepte a horvátok szereplése?

Nem, hiszen látható, hogy az olimpiához közeledve minden együttes javul. Visszatérnek az idősebb, rutinosabb játékosok, és egyre jobban beérnek a fiatalok. Ez a győzelem a horvátoknak most mindennél fontosabb, s ez így van jól, ám a legtöbb válogatottnak az olimpia a fő célja.

Amikor visszakerült a válogatottba, hangsúlyozta, hogy igazi harcos, mindig a győzelem motiválja.

Csalódás-e ezek után a második hely?

Mindenképpen.

Bevallottan az aranyéremért mentünk Melbourne-be, így érthetően nagyon rossz érzés volt veszíteni. Az egyetlen pozitívum, hogy a világbajnokság tavasszal volt, nincs utána hosszabb

szünet, a hét végén már folytatódik a bajnokság – lesz elég dolgunk, ami segít gyorsan elfelejteni a kudarcot.

Mi kell ahhoz, hogy újra a világ legjobbja legyen a magyar válogatott?

Szerintem most is azok vagyunk. Ebbe belefér, hogy a horvátok végre nyertek valamit. Ha ott vagy a döntőben, a győzelem és a vereség csupán nüanszok kérdése, más kérdés, hogy aki második, annál az adott napon volt jobb.

A mostani a zsinórban ötödik elvesztett döntő az athéni olimpiai siker óta. Noha nem volt ott a korábbi négy vesztes fináléban, mennyire demoralizáló ez a sorozat?

Rám ez tényleg nem vonatkozik, ám a csapatot elbizonytalaníthatja. Ezzel együtt hangsúlyoznom kell, hogy nincs vereségfóbiánk. Már csak azért sem, mert korábban, amikor sorozatban nyertünk, sohasem tartottuk természetesnek a sikert. Ez most ilyen periódus. Nekem egyébként volt már ennél sokkal rosszabb időszakom is, amikor nyolc éven át érmet is alig nyert a válogatott. Ezért is mondtam a fiúknak, hogy büszkék lehetnek magukra, ők így is a nemzet hősei, hiszen kevés ennyire sikeres magyar csapat van. Ha hoztuk volna a saját formánkat, nem kapunk ki. Sajnos nekem sem ment úgy a játék, ahogyan vártam.

Hat mérkőzésen három gólt lőtt, ráadásul mintha kissé a háttérbe húzódott volna a vízben.

Nehezen viseltem el, hogy nem megy a góllövés. Nem vagyok gólmániás, de a csapatnak szüksége lett volna a találataimra. Meccsről meccsre vártam, hogy végre jöjjenek a gólok, de hiába. Ilyenkor két megoldás lehetséges. Vagy elkezdek lövöldözni, hátha beakad egykettő, ám én inkább visszaálltam, így próbáltam meg hasznos tagja lenni a gárdának. Mindenesetre a történtekből le kell vonnom a következtetéseket.

Például?

Ez hosszabb gondolkodást igényel, mert nem könnyű helyzet. Ilyenkor ugyanis a fejben ott maradnak a kihagyott lehetőségek, és visszahúzhatják az embert. El kell jutni odáig, hogy a következő meccsen ez eszembe se jusson.

Az elődöntőig nem volt igazán nehéz mérkőzésük, mégsem szárnyalva, magabiztosan jutottak el a döntőig.

Szép dolog egy-egy öt-hat gólos győzelem, ám a csapat akkor igazán jó, ha döntetlen állásnál képes összeszedni magát, és megnyeri a meccset.

Hasznos volt-e vagy káros, hogy az elődöntőig nem kényszerültek jelentősebb erőfeszítésre?

A könnyebb találkozókat kemény edzésekkel kellett pótolnunk. Persze az a hasznos, ha minél több nehéz mérkőzést játszunk, ám most másként alakult a sorsolás. A kiélezett összecsapások azért is fontosak, mert azokból lehet igazán tanulni, nem beszélve arról, hogy általuk a fiatalok egyre tapasztaltabbak lesznek.

Mit kellett volna másként tenniük a döntőben?

Felesleges boncolgatni, utólag már nincs sok jelentősége a dolognak. A következő cél a fontos, amely nem lehet más, mint a győzelem.