Mint a „Karika”-csapás

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 00:19
Címkék
Kerékjártó Tamással Kiss László szövetségi kapitány feltétel nélkül elégedett volt a melbourne-i FINA-vb után. A „Karika” becenévre hallgató versenyző minden számában egyéni csúcsot ért el, olimpiai kvótát szerzett, valamint országos rekordot úszott 200 méter pillangón.

„Az öcsémmel ütöttük-vágtuk egymást – eleveníti fel gyermekkorát Kerékjártó Tamás. –

A szüleink megelégelték, s úgy döntöttek, vezzessük le máshol az energiánkat. A Mályi-tó partján van a nyaralónk, állandóan a vízben lubickoltam, kézenfekvő, hogy a helyi Vízművek sportklubba vittek el.”

Noha akkor még nem sejthette, de igencsak neves társasággal tempózott együtt naponta Fázold Henrik csapatában. Elég, ha csak a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, Biros Pétert említjük, de a triatlonista Kropkó Péter és Kuttor Csaba neve is ismerősen cseng. Hétesztendősen, az első békaseregszemléjén máris nyert.

„A következő nagy élmény a kilencvenes évek elejéről való –

mondta Kerékjártó Tamás. – A

százas gyorsváltónk Birossal és Kuttorral harmadik lett a felnőttbajnokságon. Akkor versenyeztem először együtt Darnyival, Czenével, Egerszegivel. Emlékszem, egy bemelegítésnél Egérrel együtt úsztam száz métert, és megvertem, ami nekem akkor hatalmas élmény volt.”

Ifista korára az edzőlegenda Széchy Tamás is felfigyelt rá, vitte magával a válogatott edzőtáboraiba, ő pedig két aranyat és további négy érmet nyert az ifi Eb-ken.

Később Miskolcon a körülmények romlani kezdtek, elkopott körülötte a társaság, Kerékjártó egyedül rótta a hosszokat. Nyaranta előfordult, hogy hetekre bezárt az uszoda, tornaterem eleve nem volt, így a felnőttválogatottban nem tudott gyökeret ereszteni. Természetesen csábították Budapestre is.

„Nagyon tisztelem Széchy Tamást, de az ő edzésmódszerei nálam nem működtek. Tovább akartam lépni, ekkor javasolta Fázold Henrik, hogy próbáljam meg Amerikában.”

Hosszas mérlegelés után döntött: irány a University of South California, a Mark Schubert nevével fémjelzett úszóműhely. A 2000-es olimpiáról lemaradt, emiatt a Miskolcról érkező támogatás csökkenni kezdett. A visszavonuláson is gondolkodott, de időben érkezett a mentőöv: „Kiss László hozott össze a székesfehérváriak edzőjével, Dániel Andrással. Odaigazoltam, s ők finanszírozták a versenyzésemet, azóta is partnereim a munkában, így nem kellett befejeznem.”

Kerékjártó Tamás életében 2002 fontos esztendő volt. Közgazdasági diplomát szerzett, a berlini Európa-bajnokságon negyedik lett 200 méter vegyesen, mindössze három századdal lecsúszva a dobogóról, majd a riesai rövid pályás Eb-n másodikként csapott a célba.

Az athéni olimpiáig itthon készült, ám sem ott, sem a barcelonai világbajnokságon nem került a döntőbe. A diplomájával sem igazán tudott mit kezdeni. Ezért az esküvője után föltárcsázta Mark Schubert telefonszámát, érdeklődött, vane visszaút. Volt. Segédedzőként tért vissza az egyetemre, azóta informatikát hallgat, és néha besegít a tréner munkájába.

Pályafutása legsikeresebb szakaszába 2006-ban lépett: a budapesti Eb-n újra felállhatott a dobogóra, ám a három század újra kísértette – ennyivel maradt le az ezüstéremről.

Az elmúlt héten, a vb-n újra helytállt, a mérlege három egyéni és egy országos csúcs, továbbá mindhárom számában kvóta a pekingi olimpiára. És az is melbourne-i történet, amely bizonyítja, hogy nem csupán érti, de érzi is az úszást. A 400 méter vegyes döntője előtt így beszélt, amikor Cseh László esélyeiről kérdezték:

„Őrületes ez a mezőny, ha nem függetleníted magad a legjobbak teljesítményétől, ha legbelül őket is figyeled, foglalkozol velük, belehülyülsz az egészbe. Lacin hatalmas a teher, így óhatatlanul ott motoszkál a fejében Phelps és a többiek…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik