Megszenvednek a nagyok

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 23:32
Címkék
A címvédő Chelsea a korai meccse miatt kisebbfajta nyomást gyakorolhat riválisára a Premier League 32. fordulójának szombati játéknapján. A dél-londoniak kora délután fogadják a Tottenhamet, így a sikerrel görcsös igyekezetre kényszeríthetik az este hat óra után Portsmouthban pályára lépő éllovas Manchester Unitedet.

A célegyenesben már minden apróságnak hatalmas jelentősége van, főleg a mostani szituációban. A 2005-ben és 2006-ban is bajnoki címet nyerő Chelsea van ezúttal a kedvezőbb helyzetben, hiszen a hatpontos hátrányban lévő „kékek” hamarabb játszanak, mint az éllovas Manchester United. A feladat ugyanakkor nehéz, hiszen a Tottenham lesz az ellenfél, amely az őszi bajnokin 2–1-re legyőzte a Chelsea-t, és az FA-kupában is csak a megismételt meccsen adta meg magát a városi vetélytársnak. Érdekesség, hogy a Stamford Bridge-en immár 17 éve képtelen nyerni a Tottenham. A statisztika mellett még az is a hazaiak mellett szól, hogy a Tottenham fáradtan és zaklatott állapotban készült a bajnokira: Martin Jol menedzser gárdája csütörtök este még Sevillában focizott az UEFA-kupa negyeddöntőjének első felvonásán, ráadásul egy hatalmas bírói tévedésnek köszönhetően kapott ki.

„Nem az eredmény miatt vagyok csalódott, mert a kuparendszerben a 2–1-es vereség ideális, hanem azért, mert egy ajándék büntetőt adott a játékvezető a spanyoloknak. Lehet, hogy az átlagosnál fáradtabbak leszünk a Chelsea ellen, de a motiváltsággal nem lesz baj. Tizenhét éve nem nyertünk abban a stadionban, ennél jobb ösztönzés nemigen lehet a játékosok számára” – mondta a holland menedzser.

Egyébként mindkét csapat remek bajnoki formában van, a Chelsea sorozatban hét, a Tottenham öt mérkőzést nyert meg, így nem nehéz megjósolni, kiváló találkozóra van kilátás.

A szezon egyik legkeményebb idegenbeli meccsét játssza szombat kora este a Manchester United csapata, amely Portsmouthba látogat. A „vörös ördögöknél” újra bevethető a francia balhátvéd, Patrice Evra, ám a másik szárnyon továbbra is hiányzik sérülés miatt Gary Neville, a védelem közepéről pedig Nemanja Vidics, a szerb óriás a Blackburn ellen eltörte a kulcscsontját, és előreláthatólag a szezon hátralévő részében már nem futballozhat. A vendéglátók a ragyogó bajnoki rajt után nagyon visszaestek, ám hazai pályán veszélyesek, az idényben eddig csak a Bolton, a Chelsea és a Charlton tudott nyerni a Fratton Parkban.

„Azt hiszem, ha úgy futballozunk a szezon hátralévő részében, mint eddig, akkor szép nyarunk lesz. Izgalmas lesz a hajrá, az biztos, de a végén majd mi örülünk” –

nyilatkozta Ryan Giggs, az United 33 éves walesi középpályása, aki a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, Rómában elszenvedett 2–1-es vereségnek nem tulajdonít nagy jelentőséget, mivel szerinte a továbbjutást a manchesteri visszavágón úgyis kiharcolja a csapat.

Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
15 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
29 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
40 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik