Hosszúra nyúlt izgalmak

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 23:32
Címkék

A svédek és a németek lépéselőnybe kerültek, az oroszok nehezen bírnak a franciákkal a Davis-kupa Világcsoportjának negyeddöntőiben. A címvédő Oroszországra ráijesztettek a gallok, a moszkvai csata 1–1-re áll a pénteki egyesek után. Az első mérkőzésen Paul-Henri Mathieu figyelmen kívül hagyta, hogy Nyikolaj Davigyenko félszáz hellyel előtte tanyázik a világranglistán, csak az első játszmát engedte át ellenfelének. Majd jött egy kiegyensúlyozottnak ígérkező Mihail Juzsnij–Richard Gasquet összecsapás – az is lett. Majdnem öt órán keresztül püfölték a labdát a felek! Juzsnij hozta az első két szettet, Gasquet a második kettőt, a maratoni döntő játszma végén pedig a francia gratulált az orosznak. A tavaly döntős argentinok már félig hátat fordítottak a legjobb négynek, Göteborgban a svédek 2-0-ra vezetnek. A nyitó mérkőzés volt a párviadal lelke, ahol a papíron esélytelenebb győzött. A svéd Thomas Johansson ugyanis, bár öt éve megnyerte az Australian Opent, jelenleg csak a 73. a világranglistán, míg ellenfele, a 2002-es wimbledoni finalista David Nalbandian benne van a legjobb tucatban. A neves kettős alaposan megizzasztotta egymást, végül három rövidítéses játszmával tarkított meccsen Johansson nyert. A folytatásban Robin Söderling lelépte a fiatal Juan-Martin Del Potrót, így a svédek igazán kedvező helyzetben várhatják a szombatot. A belgiumi Ostendében a házigazdák nyert meccs nélkül állnak a németek ellen. Tommy Haastól rövidítésben még elvette az első szettet Kristof Vliegen, de a folytatásban már csak a német volt a pályán, Philipp Kohlschreiber pedig simán elporolta a nála előkelőbb helyen jegyzett Olivier Rochust.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik