Itt diadal, ott ájulás

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.04.04. 23:29
Címkék

Magányos magyar harcosok is küzdenek a világ eldugott csücskeiben a Világkupa-pontokért. Lipták Tamás a perui Limában indult – és nyert! „A vízből másodikként jöttem ki, a kerékpározás pedig olyan jól sikerült, hogy negyedmagammal sikerült egypercnyi előnyt szereznünk. Elsőként kezdtem a futást, végül több mint egy perc előnnyel nyertem trópusi körülmények között. Örülök, mert több versenyzőt sikerült megelőznöm, aki egy hete Ecuadorban előttem végzett” – mondta Lipták. Perutól több ezer kilométerre, a thaiföldi Mekong folyó-kupán Pocsai Balázst és Fecskovics Attilát csak egyikük eszméletvesztése tudta megakadályozni abban, hogy együtt lépjenek dobogóra. A két magyar az élbolyban haladt, a futás során Fecskovics kegyetlen iramváltásai a brazil Reinaldo Colucci kivételével leszakították a vetélytársakat. Fecskovics ereje azonban tíz(!) méterrel a cél előtt elfogyott, s ájultan esett össze. A dél-amerikai az utolsó négyszáz méteren lehajrázta Pocsait. A debreceni triatlonista már jól van, azóta haza is érkezett.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
5 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
47 perce

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
49 perce

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
8 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
8 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik