Őserő a középpályán

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2007.03.30. 01:48
Címkék

Vadócz Krisztián már eddig is biztos volt benne, hogy jól döntött, amikor a közelmúltban Skóciába szerződött, ám a szerdai, Moldova elleni Eb-selejtező tovább erősítette hitét. A középpályás a mezőny egyik legjobbja volt (lapunktól 7-es osztályzatot kapott), remekül ütközött, hajtott, rengetegszer szerezte, illetve játszotta meg a labdát, sőt egy lecsúszott beadásból kis híján gólt lőtt.

„Jól döntöttem, amikor elfogadtam a Motherwell ajánlatát – mondta Vadócz Krisztián. – Franciaországban, az Auxerreben minden bizonnyal azóta sem léptem volna sokszor pályára, és mivel számomra most mindennél fontosabb volt, hogy stabilan szerepeljek egy csapatban, talán nem hibáztam nagyot, amikor a váltás mellett döntöttem. Nyárig mindenképpen Skóciában maradok, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

A korábban a Honvédban futballozó középpályás kifejezetten élvezte, hogy hosszú idő után újra magyar közönség előtt léphetett pályára. Vadócz Krisztián azt is elárulta, hogy a pályán egyvalakivel kifejezetten jól megértette magát.

„Gera Zoltán nagyszerű játékos – mondta Vadócz Krisztián.

– Többször is remek ütemben passzoltunk egymásnak, és úgy éreztem, jól megértettük egymást a pályán. Több helyzetet dolgoztunk ki, jobban akartuk a sikert, megérdemeltük a győzelmet.”

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
6 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
7 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
9 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
11 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
15 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
21 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
44 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik