Szolnokon ismételnének

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.03.28. 23:48
Címkék

Április 14–15-én Szolnokon rendezik a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét. Szombaton először az Olaj játszik az elődöntőben az Albacomp ellen, majd a Körmend és a PVSK csap öszsze a finálé jogáért, vasárnap a két győztes meccsel a serlegért. Kedd délelőtt előbb elkészítették a szövetség székházában a párosítást, azt követően licitáltak az érintettek a rendezési jog elnyerésére. Igazából két csapat – a Szolnok és a Pécs – küzdött a végsőkig a négyes döntő házigazdaszerepéért. Információink szerint – bár jó magyar szokás szerint az érintettek megegyezése szerint az összeg nem publikus – 9 250 000 forintért nyerte el ezt az Olaj KK. „Mindenképpen szerettük volna megrendezni a finálét, s egy ésszerű határon belül addig licitáltunk, ami még elfogadható volt a klub számára” – mondta Tóth Zoltán, a szolnokiak ügyvezető igazgatója. A Tiszaligetben mostanság újra megemelkedett a kosárláz, a csapat első a bajnokságban, s még mindenki élénken emlékszik az alföldi városban arra, amikor öt éve először rendeztek ott MK-döntőt. Akkor ugyanis az Olaj meg sem állt a végső diadalig.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
5 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
5 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
6 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik