Kapitányok kerestetnek

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.03.27. 15:46
Címkék

Március 9-én csaknem egyéves huzavona után megválasztották a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének tisztségviselőit, akik az új elnök, Berényi János vezetésével gőzerővel láttak munkához. Az egyik legégetőbb feladat a szövetségi kapitányok kiválasztása és kinevezése, ugyanis nyáron mindkét válogatottunk Európa-bajnoki pótselejtezőt játszik. A régi kapitányok – Meszlényi Róbert és a jelenleg szakmai alelnökként ténykedő Sterbenz Tamás – szerződése lejárt. Mind a férfiaknál, mind a nőknél több név szerepelt a vezérkar kívánságlistáján, Berényi János nagyon szerette volna, ha a nőknél ezt a tisztet Rátgéber László látná el, a Pécs edzője azonban nem vállalja a posztot. A tárgyalások nyomán hamarosan pont kerül a kapitánykérdésre: a szóba kerülő jelöltek közül információink szerint a hölgyeknél a Zala Volán trénere, Bencze Tamás, a férfiaknál a PVSK szakmai igazgatója, Sztojan Ivkovics lehet a befutó.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
5 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
5 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
6 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik