Túl sokat hibázott a csapat, de Kásás és Szécsi parádésan játszott

Vágólapra másolva!
2007.03.24. 11:33
Megszorította a román válogatott a magyart a 12. FINA-világbajnokság férfi vízilabdatornáján, de a győzelmét egy pillanatra sem tudta kétségessé tenni. A 11-9-es siker azt jelenti, hogy olimpiai bajnok együttesünk a D csoport élén végzett, és a német-amerikai párharc győztesével játszik majd a negyeddöntőben. Kemény Dénes csapatából kiemelkedett Kásás Tamás, aki négy gólt szerzett, és ezt öt lövésből érte el. A románok a csoport harmadik helyén végeztek, és a középdöntőben a görögökkel mérik össze az erejüket.
Kásás Tamás a csapat legjobbja volt, szebbnél-szebb megoldásokat láthattunk tőle
Kásás Tamás a csapat legjobbja volt, szebbnél-szebb megoldásokat láthattunk tőle
Kásás Tamás a csapat legjobbja volt, szebbnél-szebb megoldásokat láthattunk tőle
Kásás Tamás a csapat legjobbja volt, szebbnél-szebb megoldásokat láthattunk tőle

12. FINA-VILÁGBAJNOKSÁG (MELBOURNE), FÉRFI VÍZILABDATORNA

dfg
MAGYARORSZÁG ROMÁNIA
1 Szécsi (k) 1 Nenciu (k)
2 Varga Dániel 2 Radu
3 Madaras 3 Negrean
4 Varga Dénes 4 Bonca
5 Kásás 5 Iosep
6 Szívós 6 Busila
7 Kiss G. 7 Dunca
8 Benedek 8 R. Georgescu
9 Fodor 9 Dina Andrei
10 Biros 10 G. Georgescu
11 Kis G. 11 Matei
12 Molnár 12 Kádár
13 Nagy V. (k) 13 Stoenescu (k)
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Kemény Dénes Vlad Hagiu
Gólszerzők: Kásás 4, Molnár 2, Varga Dénes 1, Madaras 1, Szívós 1, Kiss G. 1, Biros 1, ill. Radu 2, Matei 3, G. Georgescu 2, Dunca 2.
Gólok emberelőnyből: 4/9, ill. 6/12.
Gólok ötméteresből: 1/1, ill. -
Kipontozódott: Varga Dániel, ill. Radu
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN:
KANADA – ÚJ-ZÉLAND 12-8 (3-1, 6-2, 2-2, 1-3)
Gólszerzők: Graham 5, Feltham 4, Mitchell 1, Marks 1, Stein 1, ill. Tijsen 5, Claridge 1, Broome 1, Grace 1.

Szavazás

Hányadik helyen végez a magyar férfi vízilabda-válogatott a 2007-es vb-n?

Írja be az itt látható számot!
Nem volt sétagalopp a magyar válogatott számára a román csapat elleni utolsó csoportmérkőzés Melbourne-ben, a keleti szomszédok hihetetlen akarással küzdöttek, és bizony megnehezítették a sokkal esélyesebb Kemény-gárda dolgát.

Az első negyedben egészen az utolsó perc végéig nem született gól, kimaradt három magyar és egy román emberelőny. A bírók folyamatosan kontrafaultokat fújkáltak, ami ennek a világbajnokságnak az egyik idegesítő jelensége, és nem kétséges, hogy nem szolgálja a sportág javát.

Ami az említett gólt illeti, azt Kásás Tamás lőtte ötméteresből, miután Szívós Mártont akadályozták szabálytalanul centerben.

A második nyolc percben ennél csak jobb jöhetett… volna. Cosmin Radu ugyanis a 3. percben pazarul játszotta magát tisztára centerben, és klasszikusan szép gólt szerzett.

Ez aztán kissé feldühíthette a játékosainkat – Kemény Dénes már egybként is régóta tombolt a padon, neki nem volt szüksége több adrenalinra –, hiszen előbb Molnár „zsákolta be” centerben Kásás remek passzát, majd Kásás avanzsált előkészítőből befejezővé, végül Varga Dénes lövése zárta a 3-0-s magyar rohamot.

Úgy tűnt, 4-1-nél ezzel sikerült megtörtni a románok ellenállását, de nem így történt. Matei szépített, így a nagyszünetben kettő volt a mieink előnye.

A folytatásban az ezen a meccsen egészen kiemelkedően játszó Kásás harmadszor is betalált, de a kéksapkások egyszerűen nem adták fel.

Most ők szereztek egymás után két gólt, és máris 5-4 állt a táblán, sőt volt lehetőségük az egyenlítésre is Varga Dániel kiállításánál.

Ezt a hátrányt Biros blokkjának köszönhetően kibekkeltük, majd Madaras magyar emberelőnyben, szépen kijátszott kombináció révén először volt eredményes (6-4).

A harmadik játékrész végén Szívós is feliratkozott a listára, így megnyugtató – érdekes ezt leírni egy magyar-román meccsen – előnnyel kezdhette a csapat a záró szakaszt.

A végjáték arról szólt, hogy a szinte önkívületben játszó románok mindig feljöttek két gólra, a mieink pedig mindig elhúztak hárommal. A két pontunk nem forgott veszélyben, de lehetett volna egy csúnya, egygólos győzelem is vége, ha a végén kihasználják a románok a tizenkettedik emberelőnyüket.

Összeségében Kemény Dénes együttese első komoly mérkőzésén nem játszott jól, túl sokat hibázott, és ezt egy, a románoknál komolyabb együttes ellen már nem engedheti meg újra magának.

A csapatból a nyolcvan százalékos pontossággal lövő Kásás Tamás és a remekül védő Szécsi Zoltán emelkedett ki ezúttal.

A D CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:
1. Magyarország 3 3 - - 51-17 +34 6
2. Kanada 3 2 - 1 24-35 -11 4
3. Románia 3 1 - 2 35-24 +11 2
4. Új-Zéland 3 - - 3 17-51 -34 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik