Saját pályáján szenvedett súlyos vereséget az Eb-címvédő

Vágólapra másolva!
2007.03.24. 23:04
A vendégcsapatok sikereitől volt hangos a C-csoport az Eb-selejtezőkön. A török és a bosnyák válogatott is idegenben gyűjtötte be a három pontot, Málta pedig Moldovában ért el döntetlent. Norvégiában később kezdődött a mérkőzés, mivel a bosnyák drukkerek füstbombákat dobáltak a játéktérre.
Gökhan Ünal (balra) gólt szerzett az athéni mérkőzésen
Reuters
Gökhan Ünal (balra) gólt szerzett az athéni mérkőzésen
Gökhan Ünal (balra) gólt szerzett az athéni mérkőzésen
Reuters
Gökhan Ünal (balra) gólt szerzett az athéni mérkőzésen

A magyar válogatott csoportjában rangadót rendeztek, ugyanis a továbbjutásra egyaránt esélyes török és a címvédő görög válogatott csapott össze Athénban.

A hazai együttes gyorsan vezetést szerzett, Szotiriosz Kirjakosz az ötödik percben Volkan hálójába lőtt. Három perccel később megduplázhatta volna előnyét Otto Rehhagel csapata, de Karagunisz helyzeténél már tudott védeni a török kapus.

Az első félóra vége előtt egyenlített a török együttes, Sabri jobb oldali beadása megtalálta Tuncay Sanlit, aki a bal alsó sarokba továbbította a labdát.

A második félidő török rohamokkal indult, ez az 55. percben góllal is párosult: Gökhan vette be a tizenhatoson kívülről eleresztette lövéssel Nikopolidisz hálóját. Nem sokkal később Rehhagel levette a pályáról a kevés veszélyt jelentő Hariszteaszt és a Bochum gólerős támadóját, Gekaszt vetette be az egyenlítés/fordítás reményében.

A görögök nem tudtak újabb gólt rúgni, megtette ezt viszont a török csapat, Tümer Metin ballábas lövése kötött ki a jobb alsó sarokban. A 81. percben az egy perccel korábban beállt Gökdeniz pedig súlyossá tette a hellének vereségét.

Késéssel indult a norvég-bosnyák mérkőzés, mivel a vendégszurkolók füstbombákat és egyéb tárgyakat dobáltak be a pályára, fél órát kellett várni, míg megjavultak a látási viszonyok.

A kényszerszünet a jelek szerint a bosnyákokat zavarta meg kevésbé, ők szerezték meg a vezetést a 18. percben: Misimovics végzett el szabadrúgást, és Myhre kapujának bal felső sarkában kötött ki a labda.

A 33. percben Muszlimovics megduplázta a vendégek előnyét, a tizenhatoson belülről lőtt a norvég kapuba. A második félidő elején John Carew tizenegyesből visszahozta a norvég reményeket: az Aston Villa támadója a Morten Gamst Pedersen ellen elkövetett szabálytalanság után volt eredményes.

A hátralévő időben a bosnyákok jól tartották az eredményt, és győzelmükkel a szombati mérkőzések talán legnagyobb meglepetését szolgáltatták.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

C CSOPORT
Görögország-Törökország 1-4 (Kirjakosz 5. ill. Tuncay 26., Gökhan 55., Metin 71., Gökdeniz 82.)
Moldova-Málta 1-1 (Bordian 85. ill. Mallia 71.)
Norvégia - Bosznia-Hercegovina 1-2 (Carew 50.-11-es ill. Misimovics 18., Muszlimovics 34.)
A csoport állása:
1. Törökország 4 4 - - 12-1 +11 12
2. Görögország 4 3 - 1 7-4 +3 9
3. Bosznia-Hercegovina 5 2 1 2 10-12 -2 7
4. Norvégia 4 2 - 2 7-4 +3 6
5. Málta 4 1 1 2 5-9 -4 4
6. Magyarország 4 1 - 3 5-8 -3 3
7. Moldova 5 - 2 3 3-11 -8 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik