Ahol az elnök a sztár

PÓSA ÁRPÁDPÓSA ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.03.24. 17:54
Címkék

Dejan Szavicsevics 2001 óta a montenegrói labdarúgó-szövetség elnöke – lapunknak a mai válogatott meccs apropóján nyilatkozott.

Játékosként melyik európai diadala a legkedvesebb?

Természetesen az 1991-es, amit a Zvezdával értünk el – válaszolt Dejan Szavicsevics. – Egyrészt azért, mert az első volt, másrészt pedig azért, mert szinte a semmiből lettünk elsők. A Milan esetében szinte csak az elvárások teljesítése egy ilyen trófea megszerzése.

Van olyan emléke, amelyet szívesen elfelejtene?

Igen. 1989-ben Belgrádban kettő nullára legyőztük a Kölnt, ám a visszavágón három nullára kikaptunk, és így kiestünk. Ezt szívesen feledném.

Ma Montenegró futballjának első embere: hogyan mutatná be a felségterületét?

Montenegró kis ország, alig több mint hatszázezer lakosa van. Ennek megfelelően a labdarúgók száma sem nagy, mintegy ötezerháromszáz játékosunk van az összes korosztályt figyelembe véve. A munka ötvenkét klubban zajlik, ám csupán két-három, a modern futball követelményeinek megfelelő pályánk van. Az infrastruktúra a sportág leggyengébb pontja, ötven év lemara

dást kell bepótolnunk, de remélem, hogy a FIFA és az UEFA pályázatainak segítségével ez sikerülhet.

Hogyan alakítják ki a montenegrói futballiskolát?

Kellő számú és képzettségű edzőnk van, és ahogyan a játékosaink, ők is az egykori jugoszláv iskolán nőttek fel. A gyerekek imádnak focizni, az iskolákban kispályás bajnokságok vannak, már csak ki kellene őket vinni a pályákra…

Mit tud a mai magyar labdarúgásról?

Ezzel a kérdéssel megfogott. Elég keveset. Inkább a múltról tudok ezt-azt.

Akkor miért éppen Magyarországot hívták az első, történelmi meccsükre?

Azért, mert önök ugyanúgy keresik a saját útjukat a futball világában, mint mi; pontosan ismerik a kis országok szorító gondjait, még ha nagyobb is a hazájuk, mint a miénk.

Milyen eredményt vár a „vezérsólyom”?

Győzelmet remélek.

És tíz év múlva hol szeretné látni Montenegrót a FIFA világranglistáján? Az első százban.

Ez szerényen hangzik.

Valóban. Inkább az első ötvenben, és akkor leszek elégedett, ha a Máltához hasonló kis országok mind mögöttünk lesznek.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik